Jégkorong: új kanadai tréner a miskolciak kispadján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.05.15. 13:32
Címkék
A kanadai Tim Kehler lesz a következő idénytől a bajnoki ezüstérmes Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának vezetőedzője. A klub tájékoztatása szerint a 41 éves szakember kedden írta alá a szerződését.


Egri István, a miskolci klub első embere kiemelte: az elmúlt két esztendőben rengeteg tapasztalatot szereztek, ezért már volt elképzelésük arról, hogy milyen karakterű edzőt keressenek. Úgy fogalmazott: mindenképpen egy szakmailag felkészült, sok „csatában" edződött, nyerő típusú tréner megtalálása volt a cél.
Egri István, a miskolci klub első embere kiemelte: az elmúlt két esztendőben rengeteg tapasztalatot szereztek, ezért már volt elképzelésük arról, hogy milyen karakterű edzőt keressenek. Úgy fogalmazott: mindenképpen egy szakmailag felkészült, sok „csatában" edződött, nyerő típusú tréner megtalálása volt a cél.

Kehler számára nem ismeretlen Európa, hiszen az 1994–1995-ös szezonban Németországban játszott. 1999 óta dolgozik edzőként Kanadában, alsóbb osztályokban, a WHL-ben és a BCHL-ben. Ez utóbbiban a 2010–2011-es idény végén az év szakvezetőjének választották. Emellett több klubnál volt főigazgató, azaz a klub működtetésben és építésében is szerzett tapasztalatokat.

Egri István azt is közölte: az új vezetőedző a saját kapcsolatrendszerét felhasználva segít abban, hogy megfelelő szintű légiósokkal erősíthessék meg a csapatot. Kehler várhatóan augusztus elején érkezik Miskolcra, és kezdi meg a munkát. Elődje, Greg Lindqvist más gárdánál vállalt feladatot, noha a Jegesmedvék történetük legsikeresebb évadján vannak túl.

Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
5 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
5 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
5 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
5 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
6 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
6 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik