Jégkorong: várhatóan visszavonul Dominik Hasek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.10.09. 12:37
Címkék
Várhatóan visszavonul a májusban még az észak-amerikai profi jégkorongligába (NHL) való visszatérését tervező Dominik Hasek, a csehek 47 éves, elnyűhetetlen kapusa.

„Mindent megtettem volna azért, hogy újra az NHL-ben szerepeljek, de a másik félnek más elképzelései voltak – nyilatkozta Hasek a prágai Sport című napilap keddi számában. – Felkészültem a pályafutásom befejezésére."

Az olimpiai bajnok és kétszeres Stanley-kupa-győztes hokis májusban több NHL-es klub képviselőivel is beszélt, s akkori sajtóértesülések szerint a Detroit Red Wings és a Tampa Bay Lightning jöhetett volna szóba nála.

Hasek – aki először a 2002-es, majd a 2008-as Stanley-kupa-sikere, vagyis NHL-bajnoki címe után, legutóbb pedig tavaly nyáron már visszavonult – a 2010–2011-es szezont az orosz nyílt profiligában (KHL) érdekelt Szpartak Moszkvánál töltötte.

Az NHL-ben 735 mérkőzést játszott, átlagban 2.20 gólt kapott, 92.2 százalékkal védte a lövéseket, és hatszor választották meg az idény legjobb kapusának.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
5 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
6 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
6 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
7 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
7 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik