Jégkorong: egy viszonylag új módszer segített Peterdi Imrén

MTI MTIMTI MTI
2016.03.18. 13:42
Az orvosok szerint egy csupán egy éve zöld jelzést kapó új eljárásnak köszönhető, hogy Peterdi Imre válogatott jégkorongozó teljesen felépülhet március 4-i stroke-ja (agyi érkatasztrófa) után.

„Ez két csapatsport, sok párhuzam van a hoki és a stroke kezelése között” – mondta a pénteki sajtótájékoztatón Óváry Csaba, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet (OKITI) orvosigazgatója, aki az új módszert a penicilin feltalálásának jelentőségéhez hasonlította. Elárulta, tavaly másik hetven beavatkozást végeztek hasonló eredménnyel, mint Peterdi esetében. Óváry Csaba, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet (OKITI) orvosigazgatója, aki az új módszert a penicilin feltalálásának jelentőségéhez hasonlította. Elárulta, tavaly másik hetven beavatkozást végeztek hasonló eredménnyel, mint Peterdi esetében.

A katéteres vérrög-eltávolítást Szikora István osztályvezető főorvos ismertette, aki Peterdi esetében is végrehajtotta a műtétet. A beavatkozás lényege, hogy a combnál az érrendszerbe hatolva felvezetnek egy drótot a vérrög helyéhez és azon is átvezetik, majd mint egy „dugóhúzóval”, kihúzzák a véralvadékot, amely elzárta az agy megfelelő vérellátását. Szikora hozzátette, ezt a műtétet jelenleg öt helyen tudják elvégezni az országban, de mindenhol a nap 24 órájában.

„Ezt a módszert nem minden stroke esetében lehet alkalmazni. Csak olyannál, amelynél egy nagy ér elzáródását okozza a vérrög. Kis ér elzáródása gyógyszeres kezeléssel történik.” – mondta Szikora István, aki kifejtette, a legfontosabb, hogy hamar műtőasztalra kerüljön a beteg, mert ha kicsúsznak „a hatórás időablakból”, akkor vizsgálatra van szükség, van-e még értelme a műtétnek.

Peterdi március 4-én 12.45-kor észlelte a tüneteket és 17.06-kor, azaz kevesebb mint négy és fél óra múlva már a műtőben volt. A beavatkozás fél óráig tartott. Az orvosok kiemelték, kiváló csapatmunka eredménye a sikeres műtét, mert Peterdi felesége azonnal hívta a mentőt, a rohamkocsi hamar a helyszínre ért és nagyszerűen látta el a feladatát a dunaújvárosi sürgősségi osztály és az ügyeletes neurológus is.

Nagy Zoltán, az OKITI főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, ha a stroke tüneteit – mozgásbénulás, beszédzavar, erős fejfájás, látászavar – észleli valaki, akkor azonnal hívjanak mentőt.

A 185-szörös válogatott csatár szintén azt emelte ki, hogy szerencséjére felesége rögtön mentőt hívott, amikor észrevette, hogy fennakadt a szeme. Arról is beszámolt, még szükség van néhány vizsgálatra, hogy kiderüljön, mi okozhatta az agyvérzést, de valószínűleg az is hozzájárult, hogy túlhajszolta magát.


Legfrissebb hírek

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
2 órája

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
Tegnap, 21:38

Erste Liga: Djumics marad Miskolcon, lengyel csatár Dunaújvárosban

Jégkorong
2026.06.24. 23:44

„Lettország legendája” lett a Dunaújváros jégkorongcsapatának vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.04. 20:10

Erdély Csanád: Feljöttünk a víz fölé, és vettünk egy nagy levegőt

Jégkorong
2026.03.07. 09:35

Elődöntőbe jutott a DVTK és a címvédő BJA a hoki ob I-ben

Jégkorong
2026.02.12. 21:25

Előnyben a DVTK és a BJA HC a jégkorong ob I negyeddöntőjében

Jégkorong
2026.02.10. 21:13

Dunaújvárosban hosszabbítás után nyert a magyar bajnok BJAHC az Erste Ligában

Jégkorong
2026.01.16. 20:49