Jégkorong: tíz légióssal kezdi az új szezont a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2017.06.19. 16:53
Tíz idegenlégióssal vág neki az osztrák jégkorongliga (EBEL) 2017–2018-as szezonjának a Fehérvár AV19, amelynek kerete hétfőn vált véglegessé, miután leigazolták a korábban már Székesfehérváron jégkorongozó amerikai támadót, Jeff LoVecchiót.

A klub hétfői sajtótájékoztatóján Szélig Viktor általános igazgató hangsúlyozta, hogy a rosszul sikerült előző idényt követően másképpen igyekeztek felépíteni a játékoskeretet, de próbáltak egyensúlyt tartani a magyar és külföldi hokisok között. Megjegyezte, hogy ezúttal a kettős állampolgárságú jégkorongozók helyén is külföldiek lesznek, akik továbbra sem veszik el a helyet a tehetséges magyar fiataloktól.

Közölte: a felkészülés a száraz edzésekkel már elkezdődött, július végétől pedig jégen gyakorolnak tovább.

Jeff LoVecchio – aki a 2014–2015-ös szezonban 39 EBEL-meccsen 35 pontot szerzett a székesfehérváriaknál – interneten keresztül jelentkezett be a sajtótájékoztatón és azt mondta, hogy karrierje kedvenc állomáshelyére térhet vissza.

Gál Péter Pál, a klub elnöke elmondta, hogy a taotámogatás segítségével fejlesztéseket végeztek a jégcsarnokon. Irodákat és öltözőket – utóbbiakat a bíróknak, a vendégeknek és az utánpótlásnak – építettek, illetve modernizáltak. Kérdésre válaszolva elmondta: névadó szponzoruk még nincs, de jelenleg két céggel is zajlanak az egyeztetések.

A válogatott támadó, Kóger Dániel kijelentette: az egész csapat keményen dolgozik azért, hogy a korábbi években tapasztalt rossz tendenciát megállítsák a fehérvári hokiban.

A Fehérvár AV19 korábban két magyar és kilenc külföldi játékos leigazolását jelentette be. Ezek alapján a jövőben Fehérváron jégkorongozik a külföldről hazatérő Stipsicz Bence és Kiss Zsombor, valamint a kanadai hátvéd Jonathan Harty, a kanadai csatár Geoff Walker, Olivier Latendresse és David Gilbert, a kanadai kapus Mark Visentin, a szlovén hátvéd Luka Vidmar és honfitársa, Ales Music csatár, továbbá két finn védő, Juha Uotila és Jesse Jyrkkiö.

Az együttes az EBEL legutóbbi idényében az utolsó helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Mindkét magyar csapatnak megvan még az esélye a rájátszásra az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.26. 15:47

Még a legjobb hatba is becsúszhat a Volán

Jégkorong
2026.01.13. 18:51

Ladányi Balázs: A fiatal idősebbek közé tartozom

Jégkorong
2026.01.06. 11:42

Harmadszor is a Fehérvár bizonyult jobbnak a magyar rangadón

Jégkorong
2026.01.03. 21:16

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
2025.12.28. 19:48

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.12.26. 20:03

Osztrák hokiliga: három fehérvári pont került a fa alá

Jégkorong
2025.12.21. 18:35
Ezek is érdekelhetik