Jégkorong: magyar válogatott sztárt igazolt a Fehérvár AV19

Vágólapra másolva!
2017.09.20. 12:16
null
Hári János a Fehérvár AV19-ben folytatja pályafutását (Fotó: fehervarav19.hu)
Hári Jánossal, a magyar válogatott támadójával erősítette meg keretét a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata.

 

„Kóger Dániel sérülése miatt szükségesnek láttuk, hogy egy minőségi játékossal pótoljuk őt. Miután Hári János németországi csapatától távozott, számunkra pont kapóra jött, hogy egy ilyen kvalitású játékos szabadon igazolhatóvá vált” – nyilatkozta Szélig Viktor szakmai igazgató.

A klub szerdai közleményéből az is kiderül, hogy a 25 éves játékos profi karrierje során először játszik magyar klubban, ám elképzelhető, hogy nem lesz hosszú a szerepvállalása az osztrák ligában érdekelt együttesnél.

„Nem titok, a szerződésében opcióként jelöltük meg azt, hogy a novemberi szünet ideje alatt erősebb bajnokságból érkező ajánlat esetén eligazolhat” – mondta Szélig, hozzátéve, hogy ha ez nem történik meg, akkor a székesfehérvári csapatot erősíti a szezon végéig.

Hári 2006-ban került Svédországba, ahol 175 élvonalbeli mérkőzésen lépett jégre, csapatait 54 ponttal segítette.

„Most új ligában fogok játszani – kezdte várakozásait illetően Hári – Úgy gondolom, a szakvezetés a támadójátékban, az emberelőnyös játék javításában számít rám, és a bizalmat kemény munkával szeretném meghálálni.”

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: egy gól is elég volt a Fehérvár Linz elleni sikeréhez

Jégkorong
2 órája

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

Németországból igazolt amerikai csatár érkezését jelentette be a Fehérvár AV19

Jégkorong
2025.06.03. 17:09

Díjazták az idény legjobb jégkorongozóit

Jégkorong
2025.05.30. 21:05

Hári János: A dánok és a norvégok szintjét kell elérni

Jégkorong
2025.05.23. 09:04
Ezek is érdekelhetik