EBEL: nyolc edzőmeccsel készül a szezonra a Fehérvár AV19

MTI MTIMTI MTI
2019.07.26. 14:13
Nyolc edzőmérkőzéssel készül a következő idényre az ezentúl Hydro Fehérvár AV 19 néven szereplő székesfehérvári jégkorongcsapat, melynek játékoskerete átalakult az előző idényhez képest, de mostanra véglegesnek tekinthető.

A pénteki, szezonnyitó sajtótájékoztatón Szélig Viktor szakmai igazgató jelezte: az együttes készen áll a felkészülés hétfői megkezdésére, további új játékos igazolását pedig nem tervezik.

„A keret valamelyest átalakult ugyan, de az értékek megtartása mellett olyan új jégkorongozók érkeztek, akik a tavalyi sikeres szezon után egy még sikeresebb évadot hozhatnak” – mondta.

A Fehérvár AV19 az EBEL tavalyi szezonjában rájátszásba jutott, és ott a Salzburg elleni negyeddöntő jelentette számára a végállomást.

A szakmai igazgató közölte: a felkészülés alatt nyolc mérkőzést játszik a Fehérvár, közöttük az FTC elleni Szuperkupa-meccset, valamint az ifj. Ocskay Gábor emléktornán két találkozót. Utóbbit szeptember 7-én és 8-án rendezik meg, az első napon a Fehérvár a lengyel Novy Targgal játszik, a másik párban a cseh extraligás Vitkovice a szlovák extraligás Nyitrával mérkőzik. A győztesek az első helyért, a vesztesek a harmadik helyért játszanak másnap.

Gál Péter Pál az egyesület elnöke elmondta: az emléktorna előtti pénteken a klub újkori történetének első bajnoki címét is megünneplik.

„Az idén húszéves, 1999-es bajnoki győzelem kapcsán emlékmeccset rendezünk, méghozzá az akkori játékosainkkal és az akkori ellenfelünkkel, a Dunaújvárossal” – tette hozzá.

A sajtóeseményen Gál Péter Pál bejelentette: a Fehérvár AV19 SC hároméves névadó szponzori megállapodást kötött a városban működő Hydro Extrusion Hungary Kft-vel, így a következő években Hydro Fehérvár AV19 néven szerepelnek majd az osztrák bázisú jégkorongligában. A cég kiemelkedő gazdasági szereplője Székesfehérvárnak, és korábban Sapa néven már szponzorálta a csapatot.

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

ICEHL: döntés a hosszabbításban, a Fehérvár legyőzte a Bolzanót

Jégkorong
2026.10.30. 21:45

Osztrák hokiliga: hazai pályán nyert a Volán a Milano ellen

Jégkorong
2026.10.27. 21:46

Osztrák hokiliga: a Volán és az FTC is kikapott

Jégkorong
2026.10.25. 18:35

Fél tucat játékos sérült a Volánnál

Jégkorong
2026.10.23. 17:12

Drámai meccset nyert meg hosszabbításban a Fehérvár Milánóban

Jégkorong
2026.10.17. 19:47

„Jó lesz újra látni a srácokat” – Szélig Viktor ellenfélként várja a Volán látogatását

Jégkorong
2026.10.17. 13:34

Osztrák hokiliga: a Fehérvár egy pontot elcsent a címvédőtől, az FTC kikapott

Jégkorong
2026.10.11. 19:20