Jégkorong: a kapitány Benk András hosszabbított az UTE csapatával

2020.05.19. 11:10
Meghosszabbította a szerződését a válogatott Benk András az UTE jégkorongcsapatával.

A lila-fehér klub hétfői tájékoztatása szerint a 32 esztendős csapatkapitány az eddigi négy újpesti szezonja alatt 189 pontot szerzett, azaz „teljesítette a meccs/pont átlagot, ami kiemelkedő mutató az Erste Ligában”.

A 2006 óta válogatott csatár azt mondta, „nagyon sikeresnek” értékeli az Újpesten eltöltött négy évét, ugyanakkor legutóbb felemás évet zártak, melynek során voltak jobb és rosszabb periódusaik is.

„A bajnokság befejezése után azonban egyértelműen úgy értékeltük, hogy a kiváló felfogású, de különböző karakterű játékosok igazi csapattá kovácsolódtak” – idézte az UTE keddi közleménye Benk Andrást, aki hozzátette, számára a szezon fénypontját jelentette a Dunaújváros elleni párharcuk, úgy értékelt: „fantasztikus érzés volt söpréssel bejutni a magyar bajnoki döntőbe”.

„Sajnálom, hogy a vírus miatt csonka vége lett az idei kiírásnak, szerintem lett volna esélyünk fordítani a Ferencváros ellen” – jelentette ki Benk.

Az Erste Liga küzdelmeit március 11-én nyilvánította befejezettnek a hazai szövetség. Az elődöntős párharcok első meccsén a Ferencváros legyőzte az UTE-t, a következő találkozóra már nem került sor. A liga bajnoka megosztva a Ferencváros és a Csíkszereda lett, az UTE és a Gyergyói HK bronzérmet kapott.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Újpesten továbbra is építenek a saját nevelésű fiatalokra

Jégkorong
2026.07.22. 11:08

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Öttusa: aranyak és arányok az UTE utánpótlásában

Utánpótlássport
2026.06.09. 18:09

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.16. 21:08

Egy győzelemre az elődöntőtől a Brassó és a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.14. 20:53

Gulyás Michelle: Túllendültem a tavaly történteken

Egyéb egyéni
2026.03.11. 10:22