Téli olimpia: bekerülhet a programba a 3x3-as jégkorong

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.11.19. 12:33
null
2030-ban már a 3x3-as jégkorong is szerepelhet a programban (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) új elnöke azt reméli, hogy a 3x3-as hoki bekerül a 2030-as téli olimpia programjába.

 

A Sportsnet tévének nyilatkozva Luc Tardif úgy vélte, hogy egy ilyen döntés fiatalok tömegeit vonzza majd a sportághoz.

„Nagyon hiszünk ebben. Fontosnak tartom, hogy egy új formátumot hozzunk létre. Most a fiatalok számára nehéz végignézni egy két és fél órás mérkőzést" – érvelt a jégkorong kispályás változata mellett az IIHF 68 éves francia-kanadai vezetője, akit szeptemberben választottak meg a világszövetség élére.

Az IIHF 2020-ban a 3x3-as hokit népszerűsítendő teszttornát rendezett az ifjúsági olimpián. 2024-ben a szakág hivatalosan is debütál a fiatalok téli ötkarikás játékainak programjában.

A három a három elleni jégkorongmeccs három, egyenként 16 perces periódusból áll, a szünet három percig tart, a pálya maximális mérete 30x20 méter, a legkisebbé pedig, amin még játszható, 25x15 méter.

Legfrissebb hírek

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
15 perce

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
48 perce

A NOB nyitott arra, hogy a jövőben korábban rendezzék a téli olimpiát

Téli sportok
1 órája

Téli olimpia: nagy bukás és amerikai elsőség a férfi lesiklók első edzésén

Téli sportok
2 órája

Milánó 2026: ismét a legjobb három nemzet közé kerülnének a németek

Téli sportok
3 órája

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
5 órája

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
11 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
Tegnap, 13:31
Ezek is érdekelhetik