Erste Liga: emberelőnyös gólokkal győzött a Gyergyó

2022.09.20. 20:57
null
Vincze Péter (fehérben) két emberelőnyös gólt is szerzett (Fotó: DEAC)
Győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság 2022–2023-as kiírásában a Gyergyói HK, miután 5–2-re győzött a bajnoki rajt előtt a Szuperkupát a Ferencváros ellen megnyerő DEAC vendégeként.

 

Noha a Szuperkupát a bajnoki rajt előtt meglepetésre a DEAC nyerte meg a Ferencváros legyőzésével, a debrecenieknek azóta nem sok sikerélményben volt részük, hiszen múlt pénteken a ferencvárosiak első bajnoki mérkőzésükön visszavágtak a fiaskóért.

A sikerélmények száma a Gyergyói HK ellen sem gyarapodott, pedig nem úgy indult: Dmitri Zalamay góljával tíz perc után vezetést szerzett a DEAC. Ugyan Orban Brance még a szünet előtt egyenlített, a második 20 perc elején Rastislav Spirko góljával ismét a hazaiak kerültek előnybe.

Fél óra játék után viszont jöttek az első kiállítások. Először a játék késleltetéséért kapott büntetést a kollektív debreceni brigád, a harmad végén pedig Molnár Gergő kapott két percet – egyik alkalommal sem kellett végigülni a 120 másodpercet a büntetőpadon a debrecenieknek, mindkét alkalommal Vincze Péter góljával ért véget a kiállítás.

A harmadik harmad elején harmadszor is emberelőnybe került a Gyergyó, ezúttal Sebastien Sylvestre távoli lövése talált utat Hetényi Zoltán kapujába, majd mindössze 24 másodperccel később Szigeti Ákos is megzörgette a DEAC hálóját (5–2).

Ezzel a Gyergyó sorozatban nyolcadszor is legyőzte a DEAC-ot az Erste Ligában, elsősorban az emberelőnyök hibátlan kihasználásának köszönhetően.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
DEAC–GYERGYÓI HK (romániai) 2–5
(1–1, 1–2, 0–2)
Debrecen, 378 néző. V: Németh M., Tímár, Balla, Fényi S. B.
DEAC:
Hetényi – Szoszunov, Bogesics / Jakabfy, Zalamaj 1 / Bukor, Vokla / Molnár G. / Izacky, Novotny, Mazzag / DALECKY (2), SPIRKO 1 (1), Mihalik A. (1), / Molnár D., Révész, Sági M. / Mihalik G., Kozma F., Szmirnov. Edző: György József
GYERGYÓ: RINNE – Jalonen (1), Haaranen (1) / Fejes, Saari / Kozma Zs. (1), Imre / B. ORBAN 1 (2), Császár, Bodó (2) / VINCZE P. 2, SYLVESTRE 1 (2), Sárpátki /Tranca (1), Szigeti 1, Di Diomete / Silló, Sándor-Székely, Csiszer. Edző: Szilassy Zoltán
Gól – emberelőnyből: –, ill. 3/3.
Kapura lövések: 34–39
MESTERMÉRLEG
György József: – Kétszer is vezettünk, jól játszottunk, aztán egy olyan kiállításból egyenlített a Gyergyó a második harmadban, amilyenből minden meccsen tízet lehetne befújni. A helyzetkihasználásban maradtunk csak el a gyergyóiaktól, ezzel együtt nem lehet egy rossz szavam sem a csapatra, hiszen látványos, kreatív hokit játszottunk. Ami ott befelé pattant, az nekünk kifelé, a szerencsefaktor sokszor döntő tényező.
Szilassy Zoltán: – Mindhárom emberelőnyünket értékesítettünk, ami szerintem elég jó teljesítményre utal, meg az is, hogy nem játszottunk emberhátrányban. A második harmad derekán egy kicsit kiestünk a ritmusból, vagyis olyan kényelmesen hokiztunk, mintha az lett volna a cél, hogy a Debrecen gyors embereit helyzetbe hozzuk. A harmadik harmadban nyújtott játék azonban már közel volt a tökéleteshez, ez eredményezte a fontos győzelmet.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: a BJA, a Brassó és a Miskolc is hosszabbított egy játékosával

Jégkorong
2026.06.12. 16:43

Elköszönt légiósai többségétől a csíkszeredai hokicsapat

Jégkorong
2026.06.10. 16:14

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
2026.06.09. 10:55

Erste Liga: Jared Van Wormer marad Brassóban

Jégkorong
2026.06.08. 17:31

Női futsal NB I: megnyerte a bajnokságot a DEAC

Labdarúgó NB I
2026.06.06. 18:49

A DEAC hatméteresekkel nyerte meg a harmadik meccset a futsal NB I bronzcsatájában

Labdarúgó NB I
2026.06.05. 20:50

„Lettország legendája” lett a Dunaújváros jégkorongcsapatának vezetőedzője

Jégkorong
2026.06.04. 20:10

Kondás Elemér ismét leül az NB III-as DEAC kispadjára – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.03. 12:57
Ezek is érdekelhetik