Jégkorong: Papp Kristóf ismét megcélozza az NHL-t

2023.01.24. 20:43
null
Papp Kristóf Álma az NHL (Fotó: Dömötör Csaba)
Papp Kristóf, a Northern Michigan Egyetem jégkorongozója tanulmányai befejezése után megcélozza az észak-amerikai profiligát (NHL), ehhez pedig szerinte az észak-amerikai egyetemi ligán (NCAA) keresztül vezet az út.

 

„A jelen a legfontosabb, és úgy gondolom, hogy ezt az évet még erősen kell zárni, még van utána egy évem az egyetemen és utána az a célom, hogy az NHL-ben tudjak kezdeni” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a játékos, aki az NHL 2020-as amatőr játékosbörzéjén (draft) már szerepelt, de nem választották ki, ami miatt – mint most elmondta – egyáltalán nem csalódott.

A Northern Michigan Wildcats játékosa ebben a szezonban 24 meccsen 8 gólnál és 7 gólpassznál jár. Csapatát – melyben Halász Béni is játszik – esélyesnek tartja konferenciája megnyerésére, a folytatásban pedig az NCAA országos tornáján bizonyítana.

A 21 éves hokis kilenc éves kora óta az Egyesült Államokban játszik, így teljes mértékben az amerikai stílust részesíti előnyben, csakúgy, mint Kevin Constantine, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Papp Kristóf szerint a szakember hatalmas előrelépést jelent a válogatottnak és – abban az esetben ha beválogatják – játékával ő is szeretné hozzásegíteni a nemzeti csapatot a bentmaradáshoz a májusi elit-világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Hosszabbításban elért győzelemmel egyenlített a Hurricanes a keleti döntőben

Amerikai sportok
32 perce

NHL: óriásit hajrázott a Vegas, már kettővel vezet a nyugati döntőben

Amerikai sportok
Tegnap, 7:34

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
2026.05.22. 07:01

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
2026.05.21. 09:07

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
2026.05.19. 07:03

NHL: nyolc gólt ütött a Montrealnak, egyenlített a Buffalo

Amerikai sportok
2026.05.17. 08:50

NHL: kiütéssel jutott tovább a Vegas, előnyben a Montreal

Amerikai sportok
2026.05.15. 07:58

NHL: háromgólos hátrányból fordított, főcsoportdöntős a Colorado

Amerikai sportok
2026.05.14. 09:00
Ezek is érdekelhetik