Női jégkorong-vb: Cél a nyolc közé jutás – Kolbenheyer

Vágólapra másolva!
2023.03.23. 18:53
null
Kolbenheyer Zsuzsanna szerint most nehezebb lesz bennmaradni (Fotó: MTI)
A nyolc közé jutás a célja a magyar női jégkorong-válogatottnak az április 5-én rajtoló kanadai világbajnokságon.

 

Kolbenheyer Zsuzsanna, a magyar szövetség női szakágának vezetője az M1 aktuális csatornán csütörtökön elmondta, mivel idén már nem egy, hanem két kieső lesz, ezért a tízcsapatos bramptoni vb-n a negyeddöntőbe kell jutni. Hozzátette, a csapat kedden utazik Torontóba, és ott még a vb előtt a japán és a német csapattal játszik felkészülési mérkőzést.

„Szerintem most nehezebb lesz bennmaradni, mint tavaly, ugyanakkor a mezőny sokkal kiegyenlítettebb” – tette hozzá. A 2022-es vb-n a magyarok fennállásuk legjobb eredményét elérve a negyeddöntőbe jutottak, és az összesítés alapján a nyolcadik helyen zártak.

Azt még nem lehet tudni, hogy Pat Cortina szövetségi kapitány ott lehet-e a vb-n, mert német klubcsapatával még érdekelt a rájátszásban. Ha a garmischi SC SC Riessersee még egy kört sikerrel vesz, akkor Cortina helyett Delaney Collins másodedző irányítja az együttest. Az ő személyével kapcsolatban Kolbenheyer megjegyezte, hogy remek edző, „főnyereménynek” tartja, aki érti a magyar csapat mentalitását.

A keretben jelenleg 29 fő szerepel, ezt szűkítik majd az indulásig 25 főre, a bramptoni vb-re pedig húsz mezőnyjátékos és három kapus nevezhető.

A vb április 5-én rajtol, a magyarok egy nappal később kezdik meg szereplésüket a bramptoni CAA Arenában. A nemzeti együttes a vb-n a B jelű ötösben kapott helyet Finnország, Svédország, Németország és Franciaország mellett. Az A jelű csoportban szerepel a házigazda, címvédő, egyben olimpiai bajnok Kanada, valamint az Egyesült Államok, Csehország, Svájc és Japán. Az A-csoport öt együttese, valamint a B-csoport legjobb három helyezettje vívja a negyeddöntőt, míg az utolsó két helyezett kiesik a divízió I/A-ba.

Legfrissebb hírek

Delaney Collins: Büszkék, okosak és kemények a lányok

Jégkorong
2025.09.11. 07:31

Huszák Alexandra: Nem kell túlgondolni, kiutazom és a legjobb teljesítményemet nyújtom

Jégkorong
2025.09.03. 11:17

Női jégkorong Négy Nemzet Tornája: a japánoktól is kikaptak a magyarok

Jégkorong
2025.08.30. 13:52

Négy Nemzet Tornája: simán kikaptak a németektől női hokisaink

Jégkorong
2025.08.29. 19:46

Az ICEHL magyar rangadói a honi jégkorong értékét növelik – Kolbenheyer Zsuzsanna

Jégkorong
2025.08.12. 17:22

„Az emlékeim csupa pozitívak” – Garát-Gasparics Fanni a távozó Pat Cortináról

Jégkorong
2025.07.25. 09:31

Már nem Pat Cortina a női hokiválogatott szövetségi kapitánya

Jégkorong
2025.07.22. 17:40

Új szerepkörben – az anyaságra készül Garát-Gasparics Fanni

Jégkorong
2025.07.20. 13:04
Ezek is érdekelhetik