
„Azért választottam Olaszországot, mert sokkal tartozom annak a nemzetnek, amely befogadott, és szeretnék valamit visszaadni neki. Ez egy új út kezdete, amelynek a felelősségre és a tisztességre kell épülnie” – fogalmazott a kanadai szakember az olasz szövetség honlapján, aki szövetségi kapitányként a magyar férfi és női jégkorong-válogatottat is feljuttatta a világ élvonalába.
Cortina 23 év után tér vissza Olaszországba, ahol a nemzeti csapatot 2000 és 2003 között irányította, de volt klubcsapat edzője is.
A 62 éves tréner első számú feladata, hogy a jelenleg a divízió I/A-ban szereplő olasz válogatott kijusson a francia Alpokban sorra kerülő, 2030-as téli olimpiára. Az új szakmai stáb hétvégén, a Lengyelországban sorra kerülő Európai Nemzetek Kupáján mutatkozik be.








