Erste Liga: megműtötték az újpesti Sam Coattát

2023.11.29. 17:22
null
Sam Coatta (Fotó: utehoki.hu)
Megműtötték az újpesti Sam Coattát, aki múlt héten szenvedett súlyos fejsérülést a Gyergyói HK elleni jégkorong Erste Liga-mérkőzésen.

 

„Jól érzem magam, és izgatottan várom, hogy elkezdődjön a gyógyulási folyamat! Nagyon köszönöm a csapatnak, a szurkolóknak és a hokis közösségnek! Csodálatos támogatást kaptam mindvégig, és érzem a szeretetet” – nyilatkozta a csatár a klub közösségi oldalán.

A beavatkozás jól sikerült, de még hosszú gyógyulási folyamat vár a 33 éves amerikai légiósra, aki ebben az idényben 14 mérkőzésen 9-szer volt eredményes és adott öt gólpasszt.

Coatta és a GYHK holland játékosa, Mike Dalhuisen az első cserében összeakaszkodott. Dalhuisen mindkét kesztyűjét eldobva verekedést kezdeményezett és ököllel arcon ütötte az újpesti hokist. Coatta arccsontja jelentősen elmozdult a törés következtében, emellett – ahogy a múlt heti UTE-közleményben fogalmaztak – „a bal szemüreg alapjának stressztörése, a bal arcüregének több oldali törése és az orr többszörös, szintén elmozdulással járó törése igazolódott”. A játékos ebben a szezonban már nem is léphet jégre.

A súlyos sérülést okozó Dalhuisen négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Az UTE jégkorongszakosztálya a történtek után felszólította a magyar szövetséget, a Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezetét és az Erste Liga valamennyi szereplőjét, hogy a helyzetet kiemelten kezelve tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a versenysorozat biztonságosabb körülményeket teremtsen a játékosok számára. A klub egyúttal javasolja a szabályok szigorítását.

Legfrissebb hírek

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
2026.09.25. 20:02

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
2026.09.25. 12:57

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
2026.09.24. 21:38

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Berúgta az Erste Liga ajtaját az újonc

Jégkorong
2026.09.22. 12:47

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Az újonc Háromszéki Ágyúsok és a DVTK is győzelemmel rajtolt az Erste Ligában, kikapott a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.09.18. 20:38

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat

Jégkorong
2026.09.18. 14:23