AV19: A nagy képet kell néznünk, ami abszolút pozitív – Szélig Viktor

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.03.18. 15:57
Fotó: Árvai Károly
Szélig Viktor, a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának általános igazgatója szerint nagyon jó idényt zárt az együttes, annak ellenére, hogy nem tudott bejutni az osztrák liga elődöntőjébe.

A székesfehérvári gárda az alapszakaszban remekelt, a második helyen zárt, a negyeddöntőben azonban 4–3-ra elveszítette az olasz HC Pustertal Wölfe elleni párharcot. A sportvezető az M1 aktuális csatornának adott, idényértékelő interjújában elismerte, hogy kissé szomorúak a klubnál, mégis elégedettek az idény során elért eredményekkel.

„Szombaton, amikor kiderült, hogy nem mi leszünk az elődöntőben, szomorúak voltunk, mert a nagyon jó alapszakasz után mindenki egy picit többet várt. De ahogy a vezetőedző is elmondta, most kaptunk egy kijózanító pofont, hiszen nagyon jó volt az alapszakasz, de talán ott egy kicsit túl is teljesítettük azt, amit mindenki elvárt, vagy legalábbis nagyon a maximumhoz közel teljesített a csapat – mondta Szélig Viktor. – Összességében a nagy képet kell néznünk, ami abszolút pozitív. Ha össze kell foglalnom, akkor ez egy nagyon jó idény volt, és ha most továbbjutottunk volna, akkor lett volna tökéletes.”

Az általános igazgató külön kitért Kiss Dávid vezetőedzőre és stábjára. Mint mondta, a szakember és csapata kiváló munkát végzett első idényében, ezért is hosszabbítottak vele szerződést még januárban újabb két évre és a bizalom teljes vele kapcsolatban.

„Az alapszakaszban szinte a maximumot ki tudták hozni ebből a társaságból. Abszolút bizakodóan tekintek a jövőbe ebből a szempontból” – jegyezte meg a sportvezető, hozzátéve, hogy ugyan a korábbi tréner lemondása után bízták meg Kiss Dávidot, már egyébként is tervben volt, hogy a csapat vezetőedzője lesz, csak a megbízása a körülmények miatt egy évvel hamarabb bekövetkezett.

Szélig azt is elárulta, hogy az összkép azért is pozitív a csapat szezonját tekintve, mert négy év után sikerült megnyernie a gárdának a Magyar Kupát.

„Egyik célkitűzésünk volt az idényben, hogy a Magyar Kupát elhódítsuk, örülök, hogy sikerült. Ez egy nagy plusz volt idény közben a csapatnak, mert ez egy olyan gát volt, egy olyan nehézség, amit évek óta nem sikerült megugrani” – mondta Szélig Viktor.

Az általános igazgató a következő idény keretéről elmondta, hogy vannak futó szerződéssel rendelkező játékosok és olyanok is, akikkel már megállapodtak a folytatásról, ahogy olyanok is, akikkel most kezdik majd a tárgyalásokat.

„A csapat nagy része már készen áll, de még szükségünk lesz erősítésre, az biztos” – jelentette ki Szélig.

A Fehérvárnak ez volt az utolsó idénye a Raktár utcai csarnokban, a következőtől már az új multifunkcionális Alba Arénában lép jégre, amelyet Szélig reményei szerint hamar sikerül majd „belaknia”.

Jégkorong
2024.03.16. 19:54

Olasz örömünnep a Raktár utcában, búcsúzott a Fehérvár a rájátszástól

A Pustertal Wölfe 4–1-re megnyerte a párharcot eldöntő hetedik mérkőzést.

 

 

Legfrissebb hírek

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
6 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
2026.09.23. 21:56

Megbosszulta magát a rossz fehérvári kezdés az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.09.19. 19:09

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07

Hosszabbításban nyert a Fehérvár az ICEHL nyitó fordulójában

Jégkorong
2026.09.18. 21:48

Jégkorong: Nagy Dominik készen áll a kettős terhelésre

Utánpótlássport
2026.09.17. 19:53

Terbócs István: Az a minimum, hogy az Ifjabb Ocskay Gábor Emlékhétvégén mindent kiteszünk a jégre!

Jégkorong
2026.09.14. 07:45

Jégkorong: a Ferencváros nyerte a két magyar csapat főpróbáját

Jégkorong
2026.09.13. 18:36