Jégkorong MK: két párharc gyakorlatilag az első meccsen eldőlt, a harmadik találkozó félbeszakadt

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.11.12. 21:59
A DEAC játékosai nyolcszor örülhettek (Fotó: deac.hu)
A jégkorong Magyar Kupa 2. fordulójának első mérkőzésein a két Erste Liga-csapat, a DEAC és a FEHA19 egyaránt nagy különbségű győzelmet aratott, míg az Andersen Ligában szereplő két klub összecsapása az első harmad vége felé félbeszakadt, mert a MAC Ikonok nem voltak elegen az UNI Győr ETO elleni mérkőzés folytatásához.

 

A DEAC az Andersen Ligában szereplő DVTK Jegesmedvék Akadémiával – az élvonalbeli miskolciak második csapatával – találkozott, és gyakorlatilag fél óra alatt eldöntötte a továbbjutást: az első játékrészben három gólt lőtt az Erste Liga-csapat, s a 28. percben már 8–0 volt az eredmény, a záró harmadban azért a szépítés összejött a vendégeknek. 

Szintén kiütést hozott a FEHA19 és a Goodwill Pharma Szeged találkozója, itt a fehérváriak szintén háromig jutottak a nyitó részben, a szegediek azonban szépítettek, sőt a második harmadot döntetlenre hozták, az utolsó felvonás közepén aztán a fehérvári csapat három újabb góllal lezárta a meccset, s 7–2-re nyert.

Ebben a két esetben jó eséllyel a továbbjutás is eldőlt, az UNI Győr és a MAC Ikonok párharcán viszont még bármi lehet. A győriek hivatalos Facebook oldalának tájékoztatása szerint ugyanis, a MAC késése miatt fél órával később kezdődött csak a mérkőzés, aztán az első harmad vége felé félbeszakadt, mert a vendégek nem tudták teljesíteni a Magyar Kupában szükséges 13+1 játékos szerepeltetésének feltételét. A győriek 2–1-es vezetésénél félbeszakadt találkozót vélhetően a zöld-fehéreknek írja jóvá a szövetség.

A visszavágókat két hét múlva rendezik.

JÉGKORONG
MAGYAR KUPA
2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉSEK
DEAC–DVTK Jegesmedvék Akadémia 8–1
Goodwill Pharma Szeged–FEHA 19 2–7
Uni Győr ETO HC–MAC Ikonok 2–1-es győri vezetésnél az első harmad 16. percében félbeszakadt.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda: gyűjti a skalpokat a DEAC

Kosárlabda
2026.02.02. 09:50

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Jégkorong MK: a FEHA 19 lett a bronzérmes

Jégkorong
2026.02.01. 16:48

Hydro Fehérvár–Ferencváros döntőt rendeznek a jégkorong Magyar Kupában

Jégkorong
2026.01.31. 19:20

Hokiünnep Fehérváron, kezdődik a Magyar Kupa négyes döntője

Jégkorong
2026.01.31. 07:04

Kosárlabda: Flasár Botond és Varga Ferenc is szintet lépett a DEAC-ban

Utánpótlássport
2026.01.26. 13:24

Erste Liga: a Brassó a DEAC legyőzésével megnyerte az alapszakaszt

Jégkorong
2026.01.25. 20:51

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13
Ezek is érdekelhetik