Idegenbeli rangadó vár a Fehérvárra

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
Vágólapra másolva!
2024.12.06. 07:07
Rangadó vár a Fehérvárra (Fotó: Dömötör Csaba)
Pénteken 18.30-tól a Hydro Fehérvár AV19 Grazban lép jégre az osztrák központú hokiligában. Igazi rangadóra van kilátás, hiszen a második utazik a harmadikhoz.

Sűrű a program az ICEHL-ben, a Volán menetrendjében is három mérkőzés szerepel ezen a héten, egyen pedig már túl is van Kiss Dávid együttese. Szerdán a Ljubljana látogatott az Alba Arénában, a szlovének kellemetlen stílusú ellenfelek, a támadó harmadban „káoszos” jégkorongot játszanak, nehéz ellenük védekezni. Az első harmadban a Fehérvár kiválóan megoldotta a feladatot, Hári Jánosék meg is szerezték a vezetést. A második húsz perc már jóval kiegyenlítettebb volt, néha be is szorult a Volán, az Olimpijának pedig sikerült egyenlítenie. Az utolsó játékrészre feljavultak a kék-fehérek, és Cameron Gaunce góljával újra vezettek. Bár a folytatásban akadtak nehéz pillanatok Rasmus Reijola kapuja előtt, a Fehérvár kibekkelte a hátralévő perceket és otthon tartotta a pontokat. Ez nagy fegyvertény, ugyanis Sebők Balázs, Erdély Csanád, Chase Berger és Kiss Roland játékára sem számíthatott a szakmai stáb. Helyükre azonban fel tudtak lépni a társak, például Ambrus Gergő, aki nagyszerű teljesítményt nyújtott Hári és Kuralt mellett az első sorban.

„Mindig mondom, a papa örök, a Kuri (Anze Kuralt) és mellém könnyű beilleszkedni, jól működött a sorunk, ütöttünk két gólt, jól forgattunk, amikor nálunk volt a pakk – mondta a találkozó után Hári János a Nemzeti Sportnak. – Az első húsz percet mi domináltuk, a második nem sikerült jól. Bejöttek a védekező harmadunkban, tudtak forgatni, bár ez néha veszélyesebbnek tűnik kívülről. Kicsit bután játszottunk, fölöslegesen eladtuk a korongokat. Azért látszik nálunk, hogy három top csatárunk hiányzik, az offenzív erőnk így kicsit gyengébb, ilyen hiányzókat bármelyik csapat megérezne. Jól küzdöttünk, a végén volt egy kis szerencsénk, hiszen akadt néhány veszélyes helyzetük, még kapuvasig is eljutottak.”

Pénteken Grazban lép jégre a Volán, a két csapat nem is olyan régen találkozott egymással, november 24-án Székesfehérváron csaptak össze a felek. Akkor elég hullámzó mérkőzést játszottak egymással, szinte végig a Fehérvár futott a Graz után, ám az utolsó harmadban 2–3-ról fordított a magyar csapat és 5–4-re nyert. A siker azonban súlyos vezéráldozattal járt, ugyanis ezen a találkozón szenvedett csigolyasérülést Erdély Csanád, a csatár leghamarabb csak januárban térhet vissza. A Graz a nyáron alaposan átalakult, a kiváló idénykezdés után sem fogyott ki a lendületből a gárda, jelenleg a harmadik helyen áll hét ponttal lemaradva a második Fehérvártól.

„Mindegyik csapatnak megvan a saját stílusa, más típusú mérkőzésre számítok a Graz ellen. Az első három soruk nagyon kiegyensúlyozott, bármelyik veszélyes lehet. A mi részünkről mindegyik egységnek készen kell állnia a stabil védekezésre” – nyilatkozta Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője.

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA
18.30: Graz 99ers (osztrák)–Hydro Fehérvár AV19

 

Legfrissebb hírek

Hokiünnep Fehérváron, kezdődik a Magyar Kupa négyes döntője

Jégkorong
2026.01.31. 07:04

Az FTC és a Fehérvár is kikapott az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.28. 21:48

Téli olimpia 2026, férfi jégkorongtorna – adatbank

Téli sportok
2026.01.27. 13:56

Kikapott hazai jégen a Volán és az FTC is az osztrák jégkorongligában

Jégkorong
2026.01.24. 20:50

Hári János: Reméljük, sűrűbben váltunk majd az agresszívebb taktikára!

Jégkorong
2026.01.24. 09:05

Otthon kapott ki a Ljubljanától a Volán az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.23. 21:45

Bő másfél hónap alatt másodszor verte meg az FTC a címvédő Salzburgot az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.21. 21:04

Ismét hosszabbításban kapott ki a Volán

Jégkorong
2026.01.17. 22:02
Ezek is érdekelhetik