Osztrák hokiliga: a Bécs elvitte a pontokat a Volán otthonából

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
2024.12.28. 19:51
Ezúttal pont nélkül maradt hazai pályán a Volán (Fotó: Hydro Fehérvár AV19/Facebook)
A Hydro Fehérvár AV19 szombat délután közel telt ház előtt fogadta a Vienna Capitalst az osztrák központú hokiligában, az ICEHL-ben. A fehérvári hokiünnepet elrontotta a Bécs.

Minden jegy elkelt, így parádés hangulatban estek egymásnap a csapatok, játékban, illetve bunyóban is. Előbbiben az első harmadban a Bécs volt eredményesebb, Brett Kemp négy perccel a szünet előtt a hazai védőket megkerülve lőtt Rasmus Reijola kapujába. 

Ami a bunyót illeti, ebben a hazaiak bizonyultak jobbnak, Martin Stajnoch Joseph Cramarossát gyűrte le. A második játékrész elején inkább a Capitals akarata érvényesült, Leon Wallner révén pedig megduplázódott a vendégek előnye. A harmad végén támadt a Fehérvár, de Jones Peyton remekül védett. 

Az utolsó húsz percben sem adta fel a Volán, ám a harmad közepén Wallner végleg eldöntötte a győzelem sorsát. Később kapusát is levitte Kiss Dávid emberelőnyben, de hat a négy ellen sem tört meg a jég, a Bécs a jobb helyzetkihasználásának köszönhetően nyert az Alba Arénában.

OSZTRÁK HOKILIGA
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–VIENNA CAPITALS (osztrák) 0–3 (0–1, 0–1, 0–1)
Alba Aréna, 5086 néző. V.: Piragic (horvát), Zrnic, Zgonc, Hribar (mindhárman szlovénok)
FEHÉRVÁR: Reijola – Atkinson, Campbell / Gaunce, Messner / Stipsicz, Stajnoch – Cheek, Bartalis, BROWN / Sebők, Hári, Terbócs / Ambrus Cs., BERGER, Ambrus G. / Kulmala, Németh, Mihály. Edző: Kiss Dávid
VIENNA: PEYTON – M. Fischer, Raskob (1) / Donohue, Dougherty / Posch, Kirchschläger – CRAMAROSSA (2), WALLNER 2, KEMP 1 (1) / Böhm, Gregoire, Franklin / Kromp, Predan, Preiser / Koschek, Antal, Theirich. Edző: Gerald Fleming
Kapura lövések: 26–26
Emberelőny–kihasználás: 6/0, ill. 4/0
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid: – Túl puhák voltunk a koronggal és anélkül is. Nem használtuk ki, hogy hazai pályán, ilyen szép számú közönség előtt játszhatunk, nem úgy kezdtünk, ahogy kellett volna. Az első két emberelőnyből helyzetet sem alakítottunk ki. A Bécs úgy jött ide, hogy megverik a listavezetőt, mentek előre, mi csak átlagos teljesítményt nyújtottunk. Az utóbbi mérkőzéseken góllövésben csak egy sor nőtt fel a feladathoz, ezt be kell látni, nem nyújtottunk egyenletes teljesítményt.
Gerald Fleming: – Keményen küzdöttek a srácok, az emberhátrányos védekezésünk remekül működött. Fejlődtünk a korong menedzselésében is, ugyan néhányszor bajba kerültünk, de ezeket megoldottuk.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Asiago–Bozen Südtirol 4–5 – hosszabbítás után
Pusteral Wölfe–Olimpija Ljubljana 4–5 – hosszabbítás után
Salzburg–Vorarlberg 1–6
Graz–Linz 5–2
Innsbruck–Villach 4–5 – hosszabbítás után

 
AZ ÁLLÁS        
1. Bozen Südtirol30167–7103–74+2962
2. Fehérvár AV1932201–11102–76+2662
3. Linz311732997–82+1559
4. Graz3217141097–78+1957
5. Klagenfurt3016248107–84+2356
6. Villach31154210115–92+2355
7. Salzburg2815247105–85+2053
8. Olimpija Ljubljana329621584–96–1241
9. Vienna Capitals3010321569–82–1338
10. Pustertal Wölfe299141593–101–833
11. Vorarlberg328132074–111–3729
12. Asiago316261789–119–3028
13. Innsbruck326332070–125–5527

 

 

Legfrissebb hírek

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
2026.09.23. 21:56

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
2026.09.23. 20:57

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
2026.09.23. 08:15

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Megbosszulta magát a rossz fehérvári kezdés az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.09.19. 19:09

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07

Hosszabbításban nyert a Fehérvár az ICEHL nyitó fordulójában

Jégkorong
2026.09.18. 21:48