Ladányi Balázs: Szeretnék megmaradni inkább exjátékosnak, mint hősnek

S. B.S. B.
2025.01.22. 18:47
Ladányi Balázs nem szeretné, hogy hőnek hívják (Fotó: Nemzeti Sport)
A Nemzeti Sportrádió vendége volt szerdán Ladányi Balázs korábbi válogatott jégkorongozó, az U20-as válogatott szövetségi edzője, aki felidézte legérdekesebb emlékeit a válogatottról és elárulta azt is, miért nem szereti, ha „szapporói hősként” emlegetik.

A 2008-ban Szapporóban az A-csoportba jutó válogatott egyik meghatározó játékosa szerint akkoriban nem volt esélyes a csapat, mégis sikerült a lehetetlen.

„Elég hányattatott volt a felkészülésünk, két három napon keresztül játszottunk együtt és ültünk fel a gépre. A világ végén voltunk, így még szurkolók is alig tudtak eljönni. Ennek ellenére, valahogy sikerült a feljutás, mondjuk mi sem tudjuk, pontosan hogyan.”

A folytatásban Ladányi Balázs azt is elárulta, nem szereti, hogy „Szapporói hősökként” emlegetik az akkori gárdát.

„Kellemes teher lehetne ez, de mégsem támogatom. Lehet, túl szerénynek hangzik, de pontosan azt csináltuk akkor, mint előtte. Annyi, hogy jobban jött ki a lépés azokon a mérkőzéseken, mint korábban. Én inkább exjátékosként szeretnék fennmaradni, mint hősként.”

„A másik nagyon kellemetlen dolog, hogy senki sem készült rá, hogyan fognak minket fogadni. Sokan ottmaradtak Ázsiában, így csak a játékosok felét tudták csak ünnepélyesen fogadni a szurkolók” – tette hozzá Ladányi.

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Újratöltve: elcsalt másodpercek – botrányos végjáték a magyar–román világbajnoki mérkőzésen

Kézilabda
2026.08.07. 08:55

Fekete Tivadar: helyén kezeljük az Újpest elleni győzelmet!

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 10:55

Gyulai Miklós: Voltak, akik a Memorialt is támadták, majd helyet foglaltak a VIP-részlegben…

Atlétika
2026.07.29. 09:00

Bozsoky Szabolcs: A magyar labdarúgóképzés egyik erőssége a kultúra, de szükség van innovációra is

Foci vb 2026
2026.07.18. 20:39

Franciaországban kezdi a Nemzetek Európai Kupája-idényt a hokiválogatott

Jégkorong
2026.07.16. 18:41

Tömegverekedés, bundagyanú, csalás, politikai nyomás, kapitális bírói hiba – botrányos pillanatok a futball-vb történetéből

Foci vb 2026
2026.07.07. 12:07

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
2026.07.02. 19:06