Jégkorong-vb: Nem találtuk a góllövő ütőt – Szabó Bence

Vágólapra másolva!
2025.05.20. 07:36
null
Kikapott Norvégiától a magyar válogatott (Fotó: Koncz Márton)
Szabó Bence, a magyar bajnok Budapest Jégkorong Akadémia HC hátvédje szerint az volt a baj, hogy nem találták meg a góllövő ütőt a norvégok elleni világbajnoki mérkőzésen a herningi csoportzáráson.

Egy igazán playoffhangulatú meccs volt, látszott, hogy a norvégok is kúsztak, másztak és mi is. Az elején az ellenfél picit ideges volt, de ahogy a norvégok megszerezték a vezetést, kicsit ráültek az eredményre, megnyugodtak. Mi sajnos nem találtuk meg a góllövő ütőt ma” – mondta Szabó Bence az MTI-nek az 1–0-ra elveszített találkozót követően.

A mieink akkor maradnak benn az élvonalban fennállásuk során először, ha a kiváló formában lévő Svájc kedden alapidőben legyőzi Kazahsztánt.

Volt kapuvasunk, voltak helyzeteink, de sajnos vannak ilyen napok. Összességében jól éreztem magam a vb-n, nyilván voltak olyan meccseink, ahol kevesebb támadóidőnk volt, és rengeteget kellett védekezni, de mindent egybe vetve élveztem a tornát” – tette hozzá.

Az újpestiek 19 éves vb-újonca, Laskawy Ferenc elárulta, izgatottan jött a vb-re, nagyon várta, hogy megkapja ezt a lehetőséget.

Azt gondolom, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk, ez ennyire volt elég. Reméljük, hogy sikerül a bennmaradás. Egy biztos, hogy lassan semmit sem lehet ezen a szinten csinálni. Az Erste Liga egy kicsit más. A nyáron izmot kell építenem” – mondta.

A Norvégiából az osztrák ligához csatlakozó Ferencvároshoz átigazolt Bálizs Bence elmondta, látta a vb-n, hogy mely területeken kell fejlődni ahhoz, hogy még előrébb tudjon lépni ő egyénileg vagy akár az egész csapat.

Voltak lemaradásaink, felesleges kiállításaink. Ez egy más szint. A legtöbben európai topligákból érkeznek, és nekünk is több ilyen játékosra lenne szükségünk” – mondta a 25 lövésből 24-et hárító Bálizs.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG
B-CSOPORT, 7. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 0–1 (0–1, 0–0, 0–0)
Herning, Jyske Bank Boxen, 2808 néző. Vezette: Ansons (lett), Langin (kanadai) – Durmis (szlovák), Laguzov (német)
MAGYARORSZÁG: Bálizs – Nilsson, Horváth M. / Tornyai, Garát / Szabó B., Ortenszky / Szathmáry – Hári, Galló, Erdély / Szongoth, Terbócs, Horváth B. / Mihalik, Nagy K., Papp K. / Laskawy, Németh K., Vincze P. / Mihály. Szövetségi kapitány: Majoross Gergely
NORVÉGIA: Normann – Engebraten, Lilleberg / Hansen, Solberg / Krogdahl, Hurrod – Östrem Salsten, Ronnild, Elvsveen / Steen 1, Vesterheim, Brandsegg-Nygard (1) / Olsen, Vikingstad, Bakke Olsen / Salsten, Berglund, Martinsen / Johnsen, Edvardsen. Szövetségi kapitány: Tobias Johansson
Gól: Steen (06:28 – Brandsegg-Nygard, 0–1)
Kapura lövések: 17–25
Emberelőny-kihasználás: 0/5, ill. 0/3


 

 

Legfrissebb hírek

Sérülések miatt változott a jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
14 órája

Mindkét magyar csapatnak megvan még az esélye a rájátszásra az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.26. 15:47

A jövő sztárjai: Laskawy Ferenc, Kovács Attila

Utánpótlássport
2026.01.26. 08:59

Jégkorong: Sofron István visszatér a magyar válogatottba

Jégkorong
2026.01.22. 13:07

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44

Jégkorong-évértékelő: a férfiválogatott és a Ferencváros is szintet lépett

Jégkorong
2026.01.07. 12:30

Majoross Gergely: A feladatunk továbbra is változatlan

Jégkorong
2025.12.16. 11:53

Jégkorong-vb: új lebonyolítást tesztel az IIHF az alacsonyabb divíziókban

Jégkorong
2025.12.15. 17:24
Ezek is érdekelhetik