Újabb légiós távozik a Ferencváros jégkorongcsapatától

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.05.13. 18:33
null
Janis Kalnins távozik (Fotó: fradi.hu)
Az FTC-Telekom jégkorongcsapatának lett kapusa, Janis Kalnins a következő szezontól máshol folytatja pályafutását.

A Ferencváros jégkorongszakosztálya nem hosszabbított a szezon közben érkező lett kapussal, Janis Kalninsszal – közölte honlapján a klub, amely hozzátette, a 33 éves játékos januárban csatlakozott a csapathoz, és már az alapszakasz utolsó nyolc meccsén segítette azt. Ezt követően öt ob I-es playoffmeccsre nevezték, az Újpest elleni negyeddöntőt parádés védésekkel és kapott gól nélkül hozta le, míg az Erste Liga rájátszásában a Corona Brassó ellen négy mérkőzésen védte a kaput, s a Fradinál töltött fél szezonja alatt Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett az együttessel.

A kerettel kapcsolatban már korábban is történtek változások, a klub bejelentett két érkezőt, egy szerződéshosszabbítást és egy távozó játékost. Ennek értelmében kapusposztra jött Bálizs Bence, míg a csatársorba a kanadai Brady Shaw, emellett marad a csapatnál a magyar válogatott védő, Seregély Máté, illetve elbúcsúzott a kanadai hátvéd, Tyson Helgesen.

Mint korábban beszámoltunk róla, az FTC a következő idényben az osztrák hokiligában (ICEHL) indul.

 

 

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Női NB I: a Fradi megnyerte az MTK elleni rangadót, 17 gólt kapott a Videoton

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:22

Vízilabda: a Telekom-kupa megnyerésével hangolt az idény folytatására az FTC

Vízilabda
2026.09.19. 14:23