A címvédőhöz utazik a Volán

B. Zs.B. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.11.16. 08:37
null
Terbócs István (Fotó: Dömötör Csaba)
A pénteki, Ferencvárossal szemben aratott győzelmét követően a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata szombaton buszra szállt és Salzburg felé vette az irányt. Ted Dent együttese vasárnap 15 órától a címvédő otthonában lép jégre.

JAVULÓ FORMÁT mutat a Fehérvár Ted Dent kinevezése óta, a kanadai szakemberrel a kispadon a Volán szétlövésben megverte a Bolzanót, majd pénteken a magyar rangadón négy góllal legyőzte a Ferencvárost. Vasárnap a címvédő Red Bull Salzburg otthonában vizitálnak a kék-fehérek, a két gárda az idényben egyszer már találkozott egymással, a MET Arénában 3–2-re nyert a Volán egy utolsó másodperces góllal. Nincs kirobbanó formában a Salzburg, amely a bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában (CHL) is vitézkedik, igaz, a nyolcaddöntő első mérkőzésén 6–2-re kikapott az Ingolstadttól. Ha a Fehérvár megnyeri a vasárnapi bajnokit, megelőzheti ellenfelét és felléphet a hetedik helyre.

„Végre lőttünk öt gólt egy mérkőzősen, ez jót tesz az önbizalmunknak egy olyan találkozó előtt, mint a salzburgi – utalt Terbócs István a pénteki 5–1-es sikerre. – Teljesen más összecsapásra számítok, idegenben lépünk jégre, szükségünk lesz a jó kezdésre vasárnap is. Ha mindenki jól végzi a dolgát, ott is elérhetünk egy jó eredményt.”

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA
15.00: Red Bull Salzburg (osztrák)–Hydro Fehérvár AV19
16.00: Pioneers Vorarlberg (osztrák)–Black Wings Linz (osztrák)
17.00: VSV Villach (osztrák)–Vienna Capitals (osztrák)
17.30: Graz 99ers (osztrák)–TWK Innsbruck (osztrák)
18.00: Olimpija Ljubljana (szlovén)–EC KAC (osztrák)

ICEHL 2025-2026 ÁLLÁSA  (6.)MGYHGYHVVL–KGk 
1. Pustertal Wölfe191121564–47+1738 
2. Olimpija Ljubljana18942387–54+3337 
3. Graz17735259–42+1732 
4. Klagenfurt17832452–43+932 
5. Bozen Südtirol17912563–43+2031 
6. Villach16812555–48+728 
7. Salzburg17623648–44+425 
8. FTC19614853–65–1224 
9. Fehérvár AV1919622839–57–1824 
10. Linz1762954–5422 
11. Vienna Capitals17522846–57–1121 
12. Innsbruck182411146–78–3215 
13. Vorarlberg182231133–67–3413 

 

Legfrissebb hírek

Sérülések miatt változott a jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
7 órája

Milánó 2026: veszélybe került Leon Draisaitl olimpiai részvétele

Jégkorong
8 órája

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Jégkorong MK: a FEHA 19 lett a bronzérmes

Jégkorong
2026.02.01. 16:48

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

Hokiünnep Fehérváron, kezdődik a Magyar Kupa négyes döntője

Jégkorong
2026.01.31. 07:04

Jégkorong: 26 játékos utazik a női válogatottal a klagenfurti felkészülési tornára

Jégkorong
2026.01.30. 11:40

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21
Ezek is érdekelhetik