Még a legjobb hatba is becsúszhat a Volán

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
2026.01.13. 18:51
null
Hári János (Fotó: Dömötör Csaba)
Az elmúlt hetekben elsősorban hazai jégen mutat erős formát a Hydro Fehérvár AV19, ennek köszönhetően a kék-fehérek a hetedik helyen állnak az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban (ICEHL), és némi pontelőnyük is van a mögöttük lévőkhöz képest. A legjobb hat jelenleg nyolc pontra van a Volántól, így nehéz, de nem lehetetlen küldetés előtt állnak a Fejér vármegyeiek. Az elmúlt héten három mérkőzésből hét pontot szerzett a gárda, ha hasonló ponterős időszakokat tud teljesíteni, összejöhet neki a bravúr.


A múlt héten kifejezetten jól menetelt a Hydro Fehérvár AV19 az osztrák központú hokiligában, az ICEHL-ben. Ted Dent együttese háromszor is hazai pályán játszhatott, ezekből hét pontot gyűjtött össze. A Volán nagy bravúrral megverte a Graz gárdáját, majd az Innsbruckot is, míg a Vorarlberg ellen egy pontot tett zsebre.

„Mindenképpen aláírtam volna előre, jó héten vagyunk túl, az idényünket nézve is jó pontátlagot hoztunk ezeken a mérkőzéseken, a Fradi elleni találkozóval együtt sorozatban háromszor nyertünk, valamint a Vorarlberg ellen sem maradtunk pont nélkül – mondta a Nemzeti Sportnak Hári János. – A harmadik harmadban volt három emberelőnyünk, akadt szólónk is, de nem mentek be a helyzetek, pedig ha betaláltunk volna, jó eséllyel nyerhettünk volna.”

12 mérkőzéssel a vége előtt jelenleg a hetedik helyen áll a Fehérvár, mögötte a másik magyar alakulat, az FTC-Telekom helyezkedik el, a két csapatot öt pont választja el egymástól. A ferencvárosiak mögött szoros a mezőny, a 11. pozíciót a Villach foglalja el, az osztrákok mindössze három pontra vannak a zöld-fehérektől. A Volánnak így van némi előnye az üldözőkkel szemben, a 7. és 10. hely között végző együttesek kvalifikációt vívnak majd az alapszakaszt követően a rájátszásba jutásért.

„Mögöttünk lévőket elég jó arányban tudtuk megverni az utóbbi időben, ez mindenképpen sokat javított a helyzetünkön, van egy pici pontelőnyünk a Linz, Villach, FTC, Bécs négyessel szemben. Idegenben nagyon szenvedünk a legjobb hattal szemben, kevés pontot szereztünk ezeken a találkozókon, ebben javulnunk kéne az alapszakasz hajrájában” – tette hozzá Hári.

A kék-fehérek számára még a legjobb hat elérése sem lehetetlen küldetés. A hatodik helyet jelenleg a Pustertal Wölfe foglalja el, az olaszok egy mérkőzéssel kevesebbet játszva nyolc ponttal gyűjtöttek eddig többet, mint a Fehérvár, ám nincsenek csúcsformában, a remek kezdést követően az alapszakasz második felében folyamatosan esnek vissza. A Volán és a Pustertal még kétszer játszik egymással, egyszer Magyarországon, egyszer Olaszországban.

„Ha nyerni tudunk sorozatban meccseket, akkor lehet kacsintgatni a legjobb hat fele, meglátjuk, mit játszanak majd a hátralévő fordulókban a közvetlenül előttünk álló csapatok, sok függ nyilván tőlük is. Meccsről meccsre kell haladnunk, a cél, hogy minél előrébb végezzünk. Persze jó lenne, ha kicsit az előző idényhez képest megfordulna az idény menete. Egy évvel ezelőtt jó kezdés után pont kicsúsztunk a legjobb hatból, ezúttal rosszabb kezdés után becsúsztatnánk oda.”

 

Legfrissebb hírek

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
2026.08.10. 07:04

Varga Arnold teljesen egészségesen várja a rajtot az Erste Ligában

Jégkorong
2026.08.06. 11:48

Erste Liga: ötszörös bajnok csatárt igazolt a DEAC

Jégkorong
2026.08.04. 13:49

ICEHL: a keret utolsó helyéért küzdhetnek a FEHA19 fiatal tehetségei

Jégkorong
2026.08.04. 08:29

Svédországban várnak új kihívások Pázmándi Zsófiára

Jégkorong
2026.08.03. 08:48

Jégkorong: teljessé vált az FTC kerete

Jégkorong
2026.07.31. 18:56

Szongoth Domán: Remélem, Kanada is az otthonommá válik

Jégkorong
2026.07.29. 13:57

Szongoth Domán a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
2026.07.28. 22:34