Erste Liga: távozott a címvédő Gyergyói HK vezetőedzője

V. J./MTIV. J./MTI
2026.02.14. 15:58
null
Markus Juurikkala (Fotó: GYHK)
A jégkorong Erste Ligában címvédő Gyergyói HK bejelentette, hogy Markus Juurikkala már nem a csapat vezetőedzője.

A közleményben kiemelték, hogy a finn tréner az elmúlt szezonban történelmi sikereket ért el az együttessel: irányításával megnyerték a román Szuperkupát, a Román Kupát, a romániai bajnokságot és az Erste Ligát is. A most futó évadban azonban az első két trófeát nem sikerült megvédeni, és a szakvezetés úgy látja, hogy „a csapat nem találja azt a győztes arculatot, amely a múlt szezonban és az idény elején jellemezte”.

A Román Kupa elődöntőjében elszenvedett vereséget követően a klub vezetősége a helyzetet mérlegelve úgy döntött, változtatásra van szükség, és megköszönik az edző eddigi munkáját.

A vasárnapi székely rangadón – amely román bajnoki lesz – a csapatot már Szilassy Zoltán irányítja, aki a szezon hátralévő részében vezetőedzőként dolgozik tovább. Szilassy korábban már volt a GYHK vezetőedzője, míg az elmúlt időszakban sportigazgatóként dolgozott a klubban, így jól ismeri az együttest, és a vezetőség bízik benne, hogy irányításával sikerül megvédeni a két legfontosabb trófeát: az Erste Liga- és a romániai bajnoki címet.

 

Legfrissebb hírek

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
2026.09.25. 20:02

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
2026.09.25. 12:57

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
2026.09.24. 21:38

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Berúgta az Erste Liga ajtaját az újonc

Jégkorong
2026.09.22. 12:47

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Az újonc Háromszéki Ágyúsok és a DVTK is győzelemmel rajtolt az Erste Ligában, kikapott a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.09.18. 20:38

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat

Jégkorong
2026.09.18. 14:23