Erste Liga: Arany Gergely az újoncnál folytatja

2026.05.27. 19:09
null
Arany Gergely elhagyja a zöld-fehéreket (Fotó: Facebook/haromszekiagyusok)
Arany Gergely korábbi válogatott kapus a Ferencvárostól eligazolva a jégkorong Erste Ligához frissen csatlakozó Háromszéki Ágyúsok csapatában folytatja pályafutását.

A harmincéves Arany 2015-ben mutatkozott be a felnőttmezőnyben, a MAC-cal 2017-ben kupagyőztes lett, aztán egy évvel később bajnoki aranyérmet és Erste Liga-győzelmet ünnepelhetett. 2018 nyarán klubot váltott, az FTC-hez szerződött, ahol kétszer nyert Erste Ligát. 

A 2019–2020-as idény végén megkapta a legjobb kapusnak járó Vedres Mátyás Trófeát. A zöld-fehérekkel hat magyar bajnoki címet szerzett, illetve kétszer a Magyar Kupát is magasba emelhette. Az Erste Ligában az elmúlt tíz évben 238 mérkőzésen lépett jégre.

„Nagy örömmel tölt el, hogy egy olyan új kihívás részese lehetek, mint a Háromszéki Ágyúsoké. Eddigi felnőttpályafutásom során összesen két csapatban játszottam, ebből nyolc évet a Ferencvárosnál töltöttem. Most viszont izgatottan várom ezt az új fejezetet, szeretném minél jobban megismerni a srácokat, beilleszkedni, illetve együtt dolgozni azon, hogy közösen minél sikeresebbek legyünk. Az Erste Liga-indulás nagy lehetőség és motiváció mindannyiunk számára” – fogalmazott Arany a kézdivásárhelyi klub Facebook-oldalán.

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
8 órája

A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában

Jégkorong
2026.09.23. 20:57

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
2026.09.23. 08:15

Berúgta az Erste Liga ajtaját az újonc

Jégkorong
2026.09.22. 12:47

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07

Az újonc Háromszéki Ágyúsok és a DVTK is győzelemmel rajtolt az Erste Ligában, kikapott a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.09.18. 20:38