Jégkorong: gólzáporos mérkőzésen dán győzelem a magyarok ellen

B. Zs.B. Zs.
2026.05.02. 18:19
null
Fotó: jegkorongszovetseg.hu
A magyar férfi jégkorong-válogatott szombat délután folytatta idegenbeli túráját, ezúttal Odense volt a célállomás, ahol Dániával csaptak össze a mieink. Gólokban nem volt hiány, 7–4-es vereséggel zártunk.

KÉT MÉRKŐZÉS két A-csoportos ellenfél ellen. Ez volt erre a hétre a magyar férfi jégkorong-válogatott programja, mindkét találkozóra Dániában került sor, az elsőn pénteken Koppenhágában a norvégok ellen 2–1-es vereséget szenvedett Majoross Gergely együttese.

Szombaton továbbrobogott a válogatott, ezúttal Odense városában léptek fel a mieink, a házigazda Dánia elleni összecsapás jóval modernebb csarnokban és nem mellesleg jóval több néző előtt zajlott, mint az egy nappal korábbi találkozó. Hatékonyságban mindenesetre sikerült javulni, hiszen négy gólig jutott a gárda, igaz, hátul hetet kapott. Rögtön az első jelentősebb helyzetünkből sikerült betalálni, Horváth Bence korongszerzése után Sebők Balázs került a kapussal szembe, szép csel után fonákkal emelt a kapuba. Erre viszonylag gyorsan jött a hazaiak válasza, majd a második játékrészben további két gólt rámolt be a dán együttes.

A harmadik harmad elején Bartalis István gólja szorossá tette az állást, de csak átmenetileg, a két gárda gólparádét rendezett az utolsó húsz percben, ebből Dánia jött ki jobban és 7–4-re nyert. A magyar csapat a tavalyi világbajnokság elődöntősével szemben tisztesen helytállt, és két vereséggel, de rengeteg tapasztalattal térhet haza dániai túrájáról.

JÉGKORONG
FÉRFI VB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Dánia–Magyarország 7–4 (1–1, 2–0, 4–3)
Odense, 1336 néző. Vezette: Kaptain, Knösen, Ankerstjerne, J. M. Madsen (dánok). 
DÁNIA: Henriksen (1) – Aabo (1), Baastrup 1 / Jensen, Bruggisser / Koch 1, LARSEN (2) / Schmidt-Nielsen, Klyvö – OLESEN 1 (1), Kjer (2), From 1 (1) / Russell, A. True, Schultz / O. True (2), WEJSE 2, POULSEN 1 (1) / Schmidt-Svejstrup, Madsen (1), Scheel. Szövetségi kapitány: Mikael Gath
MAGYARORSZÁG: Vay – Stipsicz, Szabó B. / Csollák, Ortenszky / Kiss R., HORVÁTH DONÁT 1 / Tornyai, Hadobás – HORVÁTH B. (1), Sebők 1, Terbócs (1) / Nemes, BARTALIS 1, Vincze P. (1) / Papp K. (1), Szongoth Domán (1), Mihalik A. / Ravasz, NAGY K. 1, Laskawy (1). Szövetségi kapitány: Majoross Gergely
Kapura lövések: 39–26. Emberelőny-kihasználás: 7/2, ill. 3/2

 

Legfrissebb hírek

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

Minden más foci
2026.08.09. 07:38

Ifjabb Albert Flórián: Óriási dolog, hogy újra a Real Madriddal játszunk!

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 08:30

Megérkezett a Real Madrid Budapestre – videók

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 19:30

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Vinícius ott van a Real Fradi elleni keretében, Mbappé, Diomandé és Bellingham nincs

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 15:42

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24