Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Az A-csoportban két hibátlan mérleggel álló csapat csatázott egymással: a hatodik játéknap előtt Svájc és Ausztria is három-három győzelemmel állt, az egymás elleni mérkőzésükön azonban már hatalmas különbség mutatkozott a két válogatott között.
A svájciak az első harmadban négy, majd a másodikban három gólt ütöttek, miközben nem kaptak egyet sem. A záró játékrészben sem lassítottak jelentősen a svájciak, igaz, ekkor már megelégedtek két góllal – így a végén 9–0-ra nyerték meg a megdöbbentően egyoldalú összecsapást. A mérkőzésen Theo Rochette és Nico Hischier és Damien Riat és két-két gólig jutott, míg Leonardo Genoni 16 lövésből 16-ot védett a kapuban.
A másik délutáni mérkőzés már jóval izgalmasabban alakult a B-csoportban: a csehek nem kis meglepetésre sokáig csak 1–1-es döntetlenre álltak a nagyon szívósan küzdő olaszok ellen, ám a harmadik harmad hajrájában betalált Jakub Flek, majd egy perccel a vége előtt Dominik Kubalik is lőtt egy üres kapus gólt, ezzel a csehek végül 3–1-re megnyerték az összecsapást. Az olaszok negyedik meccsüket is elveszítették a tornán, a csehek megszerezték a harmadik győzelmüket.
JÉGKORONG
VILÁGBAJNOKSÁG, 6. JÁTÉKNAP
A-CSOPORT (ZÜRICH)
Ausztria–Svájc 0–9
20.20: Egyesült Államok–Németország (Tv: Sport1)
M | Gy | HGy | HV | V | LG-KG | Gk | P | |
| 1. Svájc | 4 | 4 | – | – | – | 22–4 | +18 | 12 |
| 2. Finnország | 3 | 3 | – | – | – | 13–4 | +9 | 9 |
| 3. Ausztria | 4 | 3 | – | – | 1 | 12–14 | –2 | 9 |
| 4. Magyarország | 3 | 1 | – | – | 2 | 8–8 | 0 | 3 |
| 5. Egyesült Államok | 3 | 1 | – | – | 2 | 8–10 | –2 | 3 |
| 6. Lettország | 3 | 1 | – | – | 2 | 5–7 | –2 | 3 |
| 7. Németország | 3 | – | – | – | 3 | 2–11 | –9 | 0 |
| 8. Nagy-Britannia | 3 | – | – | – | 3 | 3–15 | –7 | 0 |
B-CSOPORT (FRIBOURG)
Csehország–Olaszország 3–1
20.20: Svédország–Szlovénia
M | Gy | HGy | HV | V | LG-KG | Gk | P | |
| 1. Csehország | 4 | 3 | – | 1 | – | 13–8 | +5 | 10 |
| 2. Kanada | 3 | 3 | – | – | – | 16–4 | +12 | 9 |
| 3. Szlovákia | 3 | 2 | 1 | – | – | 11–6 | +5 | 8 |
| 4. Norvégia | 3 | 2 | – | – | 1 | 9–2 | +7 | 6 |
| 5. Svédország | 3 | 1 | – | – | 2 | 12–11 | +1 | 3 |
| 6. Szlovénia | 3 | – | 1 | 1 | 1 | 7–11 | –4 | 3 |
| 7. Dánia | 3 | – | – | – | 3 | 4–15 | –11 | 0 |
| 8. Olaszország | 4 | – | – | – | 4 | 2–17 | –15 | 0 |

Majoross Gergely: Nagyon fáj, hogy így kaptunk ki







