Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

2026.06.09. 10:55
null
Fotó: Koncz Márton
Az előző két jégkorongidényben magyar bajnoki ezüstérmes Debreceni EAC szerződést hosszabbított rutinos kapusával, Hetényi Zoltánnal.

A 38 éves kapus 2018-ban került a DEAC-hoz, és a legutóbbi Erste Liga-szezon alapszakaszában 91, a rájátszásban 92.5 százalékos volt a védési hatékonysága, az ob I-ben pedig ezeknél is jobb, 96 százalék.

„Bőven van még, ami motiváljon: szeretnék még Erste Liga-döntőt játszani, megnyerni az ob I-et és bejutni a Magyar Kupa négyes döntőjébe, úgyhogy széles a paletta. Már csak három félév van vissza a doktori képzésemből, nagy álmom, hogy dr. Hetényi feliratú mezben korcsolyázzak ki a jégre” – fogalmazott a keddi bejelentéskor Hetényi Zoltán.

Hozzátette: a tervek szerint júliusban pihenhet egy kicsit, amire szüksége is van, mert az elmúlt nyolc évben az idények végén mindig vizsgaidőszaka volt a helyi egyetemen. Ugyanakkor – mint azt megjegyezte – előny számára, hogy sportolóként megtanulta, mi az alázat, a szorgalom és kitartás.

„Persze ebbe is bele lehet fáradni, ám mindig jönnek újabb célok. Hálás vagyok, hogy anno idejöttem és elkezdtem ezt az egészet” – mondta a korábbi válogatott kapus.

Hetényi három idény töltött külföldön, mielőtt Debrecenbe igazolt, ahol az egyetem sportolói életutat kínált a tanulásban és sportban is.

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
2026.11.03. 19:27

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Hosszabbításban győzött az Újpest a Csíkszereda ellen

Jégkorong
2026.11.01. 19:17

NHL: az 5–4 volt a sláger – a St. Louis idegenben győzött

Amerikai sportok
2026.11.01. 13:16

Jégkorong-vb: a német elnök fontolóra venné a rendezési jog visszaadását orosz részvétel esetén

Jégkorong
2026.11.01. 09:13

Négy gólt rámolt be az újonc kapujába az Újpest; kikapott a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.10.30. 20:25

NHL: a Detroit kitette keretéből az olimpiai bajnok korábbi csapatkapitányt

Amerikai sportok
2026.10.30. 14:00

Döntött a CAS: vissza kell venni az orosz válogatottakat a jégkorong-világbajnokságra

Jégkorong
2026.10.30. 11:37