Osztrák jégkorongliga: az FTC-nél marad a Bálizs, Nagy kapuskettős

2026.06.22. 16:01
null
Nagy Kristóf (Fotó: Dömötör Csaba)
A következő idényben is Nagy Kristóf és Bálizs Bence alkotja az osztrák jégkorongligában szereplő FTC-Telekom kapuspárosát.

A válogatottban is bemutatkozó Nagy Kristóf két évvel hosszabbított a zöld-fehéreknél, Bálizs Bencének pedig eleve érvényes megállapodása volt a 2026–2027-es kiírásra.

„Ez lesz a nyolcadik évem a Fradiban. Mind a szurkolók, mind az, hogy új ligában indultunk, hozzátett ahhoz, hogy maradjak. Amint megkerestek, nem volt kérdés, hogy itt szeretnék maradni” – mondta a klub honlapján a 26 éves Nagy, aki 19 mérkőzésen 91,1 százalékkal védett.

A nála tíz évvel idősebb Bálizsnak 31 találkozó jutott, és átlagban 90 százalékos teljesítményt nyújtott. Megjegyezte, hogy társával „teljesen egészséges a kapcsolatuk.”

„Voltam hasonló helyzetben, mint ő, amikor régen ebben a ligában Fehérváron játszottam, és emlékszem, mennyivel könnyebb volt, hogy az idősebbek segítettek és bíztak is bennem, ha szerephez jutottam. Próbálok így hozzáállni én is, és segíteni, ahol tudom” – tette hozzá.

Az előző idényre utalva – amikor újoncként a rájátszásról éppen lemaradva a 11. helyen zárt az FTC – elmondta, hogy döcögősen, de jól vették az első év adta kihívásokat.

„Úgy gondolom, az idei évben egy kicsit több kihívással fogunk szembenézni, a célom mindenképpen az lesz, hogy a lehető legtöbbször adjam meg a csapatnak az esélyt a pontszerzésre, és a rájátszáshoz minél közelebb tudjunk kerülni. Ez a szituáció egy jó felkészítő a válogatott játékosoknak arra, milyen lesz a következő évben az elit vb-n szerepelni” – fogalmazott Bálizs.

 

Legfrissebb hírek

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
2026.09.23. 21:56

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
2026.09.23. 08:15

Megbosszulta magát a rossz fehérvári kezdés az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.09.19. 19:09

Erdély Csanád: Le a kalappal mindenki előtt, a végére már nagyon rövid lett a padunk

Jégkorong
2026.09.19. 08:07

Hosszabbításban nyert a Fehérvár az ICEHL nyitó fordulójában

Jégkorong
2026.09.18. 21:48

Osztrák hokiliga: a Ferencváros vereségével indult az új idény

Jégkorong
2026.09.18. 20:45

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat

Jégkorong
2026.09.18. 14:23

Jégkorong: a Ferencváros nyerte a két magyar csapat főpróbáját

Jégkorong
2026.09.13. 18:36