Erste Liga: lassan összeáll a FEHA19 kerete

2026.07.27. 11:30
null
Fotó: Török Attila
Lassan összeáll a jégkorong Erste Ligában érdekelt FEHA19 kerete, a klub vezetősége már húsz játékost jelentett be a szeptember 18-án rajtoló szezonra.

Legutóbb Schwartz Gergő, Mihalik Gergő, Keceli-Mészáros Mátyás, Molnár Zétény és Szabó Péter kötelezte el magát a fehérváriakhoz, valamennyien 20-22 évesek.

Keceli-Mészáros a 2021/22-es szezonban mutatkozott be az Erste Ligában, és a legutóbbi idényben az alapszakasz során 29 mérkőzésen öt gólt lőtt és hét gólpasszt osztott ki, míg a Corona Brasov elleni negyeddöntős párharcban négy találkozón háromszor volt eredményes, illetve egy asszisztot jegyzett.

A 21 éves Mihalik elhagyta szülővárosát, Debrecent. Ő is a 2021/22-es évadban debütált a felnőttek között, és az előző szezonban 22 alapszakasz-találkozón négy gólt lőtt és öt gólpasszt osztott ki, míg a DVTK Jegesmedvék elleni negyeddöntő során hét találkozón kétszer volt eredményes és adott egy gólpasszt.

A 20 éves Schwartz 2021-ben Finnországba ment, majd 2024-től észak-amerikai utánpótlás-bajnokságokban edződött, ahol a USPHL-ben bajnoki címet ünnepelhetett. A tavalyi divízió I/B-s vb-n aranyérmes válogatott tagja először játszhat felnőttek között.

Molnár 2023 és 2025 között a Budapest Jégkorong Akadémia HC-ban jégkorongozott, míg a legutóbbi szezonban a DEAC-nál szerepelt kölcsönjátékosként.

Szabónak a 2025/26-os kiírásban 34 meccsen öt gólpassza volt.

A FEHA19 korábban bejelentett játékosai: Magosi Bálint, Farkas László, Dóczi Zsombor, Matvej Sivrin, Pallós Zsombor, Karó Levente, Erdőhelyi István, Alapi Márton, Páterka Bence, Deák Márton, Mayer Marcell, Balasits Barnabás, Hegedüs Levente, Bajkó Botond, Hiezl Martin.

Legfrissebb hírek

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
21 órája

Berúgta az Erste Liga ajtaját az újonc

Jégkorong
2026.09.22. 12:47

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Az újonc Háromszéki Ágyúsok és a DVTK is győzelemmel rajtolt az Erste Ligában, kikapott a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.09.18. 20:38

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat

Jégkorong
2026.09.18. 14:23

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Jégkorong: Nagy Dominik készen áll a kettős terhelésre

Utánpótlássport
2026.09.17. 19:53

Erste Liga: ponterős lett csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2026.09.16. 16:43