Árverezésre kerül Kolonics György kenuja

Vágólapra másolva!
2010.05.25. 19:15
null
Kolonics György kenuja most az utánpótlást segítheti
Elárverezik Kolonics György kenuját. A pekingi olimpiára készülve edzés közben elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kiválóságunk utolsó edzéshajóját a portugál Nelo hajógyár külön a csepeli klasszisnak tervezte. Az árverezésre az elkövetkezendő napokban a Vaterán, a szegedi világkupával párhuzamosan kerül majd sor. Az eladásból, valamint támogatói jegyekből befolyt összeget a Kolonics György Alapítvány kapja meg, amelyet hajóvásárlásra fordíthat, számolt be róla a kajak.hu szakági oldal.

A piros színű hajót Kolonics György második páros időszakában használta, amikor Kozmann Györggyel kemény évek kitartó munkájának elismeréseként olimpiai bronzérmet szereztek és világbajnokságot nyertek.

SZAVAZÁS

Ki lesz a szegedi kajak-kenu vk legeredményesebb magyar versenyzője?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Hasonló típusú hajót gyártottak a portugálok, ám ez az egyetlen, ami Kolonics György stílusjegyeit és kéréseit is magán viseli, így egyedinek nevezhető. A hajót Kolonics György 2008-as tragikus haláláig használta, méghozzá edzeni. Akkor ugyanis a gyártó még nem jutott el a fejlesztésekkel odáig, hogy a sportág meghatározó versenyzői világversenyeken is használhassák a hajót. Ezért váltak szükségessé a fejlesztések során Kolonics György praktikus tanácsai. Kétszeres olimpiai bajnokunk nagyon várta a versenyhajót, ám sajnos a sors kegyetlenül közbeszólt... Így az azóta már elkészült és véglegesített formába öntött hajót most a nemzetközi élmezőny használja.

Kolonics György tragédiája, valamint a pekingi olimpia után a hajó visszakerült a Nelo magyarországi forgalmazójához, a Kajak.hu-hoz, ahol végül hosszas tanácskozást követően annak elárverezése mellett döntöttek. A cégnél ugyanis folyamatosan keresték azt a lehetőséget, hogyan tudnák a hajót a sportág hasznára, az utánpótlás fejlődésére fordítani úgy, hogy eközben Kolonics György emlékét, szellemiségét is méltóképpen megőrizzék egyben.

KATTINTSON A KÉPRE ÉS LICITÁLJON!
KATTINTSON A KÉPRE ÉS LICITÁLJON!

Az árverezésből befolyt összeget így a Kolonics György Alapítvány számlájára utalják, amelyet eszközvásárlásra fordíthatnak majd. Az alapítvány fő profilja pont passzol ezzel, vagyis a jövő kenus nemzedékének lehetőségek szerinti támogatása, akár eszközökkel való megsegítése.

Akinek anyagi lehetőségei nem engedik meg, hogy egy ilyen becses ereklye birtokába jusson, de maga is szeretne tenni valamit a magyar kenus-utánpótlásért, az a szegedi világkupán 500 forintos támogatói jegy megváltásával segíthet.

Legfrissebb hírek

Budafokon látható a megújult Kolonics György, a sportlegenda című kiállítás

Kajak-kenu
2025.09.08. 19:38

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13
Ezek is érdekelhetik