Storcz Botond szerint tíz érem szép termés lenne

2010.05.27. 20:28
null
Kovács Katalin 500-on egyesben és négyesben is rajthoz állhat a szegedi vk-n (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Öt földrész negyvenhárom országának versenyzői küzdenek meg egymással a MOL kajak-kenu világkupán, amelyen egy különleges összetételű magyar válogatott indul – mondta a csütörtök délutáni sajtótájékoztatón Baráth Etele, az MKKSZ elnöke.

„A kajak-kenu sportág nemzetközi elitje Szegedet tekinti mértékadó helyszínnek – mondta Baráth Etele, a szövetség elnöke. – Annak köszönhetően, hogy a világkupán minden számban két versenyző indulhat nemzetenként, így egy igen népes és különleges összetételű magyar csapat lesz jelen a hétvégi versenyen, a legfiatalabb tizenkilenc éves versenyzőktől kezdve a harmincnyolc éves Beé Istvánig bezárólag minden generáció képviselteti magát."

 ÁRVEREZÉSRE KERÜL KOLONICS GYÖRGY KENUJA
Elárverezik Kolonics György kenuját. A pekingi olimpiára készülve edzés közben elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kiválóságunk utolsó edzéshajóját a portugál Nelo hajógyár külön a csepeli klasszisnak tervezte. Az árverezésre az elkövetkezendő napokban a Vaterán, a szegedi világkupával párhuzamosan kerül majd sor. Az eladásból, valamint támogatói jegyekből befolyt összeget a Kolonics György Alapítvány kapja meg, amelyet hajóvásárlásra fordíthat

Szeged megyei jogú város részéről Nagy Sándor alpolgármester köszöntötte a sajtó képviselőit és elmondta: a város örül annak, hogy ismét vendégül láthatja a sportág legjobbjait és arra biztatta az MKKSZ-t, hogy a következő években is rangos versenyeket hozzon a Maty-érre.

„Tíz érem már szép eredmény lenne ebben a mezőnyben" – mondta el végezetül Storcz Botond szövetségi kapitány, aki szerint igazi csemegét tartogat Janics Natasa és Kovács Katalin összecsapása K-1 500 méteren.

„A magyar versenyzőkön kívül érdemes lesz odafigyelni a rendkívül erős nemzetközi mezőnyre is. Az egyéni számokban például öt előfutamot kell rendezni, olyan sok nevezés érkezett."

A névadó szponzor képviselője elmondta, hogy a részvénytársaság nem véletlenül áll tizenhat éve a sportág mögött.

„Az MKKSZ-szel hagyományosan jó partnerségben állunk, a MOL világkupa pedig már önmagában egy márkanév – kezdte a mondandóját Kelenvölgyi Ágnes, a cég szponzorációs vezetője. Az idei rendezvényen is kiemelt figyelmet fordítunk az ifjú versenyzőkre, akiket külön díjazunk majd, valamint a Világkupára kilátogató gyerekeknek és családoknak is kedveskedni fogunk a vasárnapi gyermeknap alkalmából. A hétvégén felállítjuk a pálya mellett a MOL-os csúszdát és mászófalat, valamint Veres Zoltán is műrepülő bemutatót tart vasárnap a Maty-ér egén."

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59