Kajak-kenu: Szegeden lehet az olimpiára selejtező vb, Vichy visszalépett

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2010.07.01. 20:42
Címkék
A franciaországi Vichy visszalépett a jövő évi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság rendezésétől.

A helyi szövetség csütörtökön, a honlapján jelentette be ezt közleményben, furcsa módon arra hivatkozva, hogy a meteorológiai statisztikák alapján a viadal időpontjában kedvezőtlenek lesznek az időjárási körülmények, így nem tudja garantálni a versenyzőknek a megfelelő minőségű pályát.

A távirati iroda információi szerint elképzelhető, hogy az eredetileg 2013-ban vb-házigazda Szeged ugorhat be 2011-ben Vichy helyére úgy, hogy visszaadja a két évvel később sorra kerülő verseny rendezési jogát.

„Egyelőre még mi is csak a franciák által kiadott közlemény tartalmát ismerjük, a nemzetközi szövetség még nem tett lépéseket. Ha esetleg felkérnek bennünket, akkor természetesen megfontoljuk a Maty-éri rendezés lehetőségét" – mondta a távirati irodának Schmidt Gábor, a hazai szövetség főtitkára.

A szezon első nagyobb nemzetközi versenyét Vichyben rendezték meg, de a sportolók és a sportvezetők részéről is számtalan kritika fogalmazódott meg úgy a rendezéssel, mint a körülményekkel kapcsolatosan.

Már akkor, május elején felmerült, hogy elveszi a sportágban egyre komolyabb szerepet betöltő, és még komolyabbra vágyó franciáktól a rendezést, ők azonban türelmi időt kértek a hibák kiküszöbölésére. Bár az augusztusi tesztverseny még odébb van, már most lemondtak a vb-rendezésről.

Vichy annak idején pont Szegedet előzte meg a rendezésért folytatott versenyfutásban. A Tisza-parti város időközben elnyerte a londoni olimpiát követő világbajnokság rendezési jogát.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59