Kajak-kenu: a moszkvai ifi Eb magyar kiválósága Janics kihívója lenne

2010.08.16. 12:13
Címkék
Hagymási Anita a magyar csapat legeredményesebb versenyzőjeként három aranyérmet szerzett a július végi moszkvai ifjúsági Európa-bajnokságon. Jelenleg a szezon fáradalmait piheni ki, hol máshol, mint stílszerűen a Duna mellett, Dömsödön.

„Az idén már nincs mire készülnöm. Az augusztust megkaptam a pihenésre, szeptemberben kezdjük újra az edzéseket” – magyarázza a Farkasdi Ramónával K–2 500 és 1000 méteren, valamint K–1 200 méteren győztes kajakos.

Reménységünk a következő szezonban előrelép, hiszen immár a felnőttek között kell versenyeznie.

„Kicsit új terep lesz ez a számomra, de remélem, az ifiben megélt sikerekkel tudok majd beilleszkedni ebbe a korosztályba. Sajnos Farkasdi Ramónával alkotott párosunkat jövőre nem láthatják, hiszen Rami még mindig ifikorú lesz, így egyelőre csak az a biztos, hogy kétszáz egyesre készülök.”

Hagymási moszkvai sikereire előre nem fogadott volna, de a válogatókon mutatott teljesítménye alapján bízott benne, hogy mindkét párosban a dobogón tud majd végezni.

„Rizikós volt – utalt a kétszáz méterre Hagymási. – Egyrészt egyéniben indultam, ráadásul nagyon rövid ez a kétszáz méter. De azt hiszem, ez az a táv, amely a leginkább fekszik nekem.”

Moszkvában a testvére, Réka is eredményes volt, hiszen kétszáz párosban ezüstérmet szerzett, így szüleik igen büszkék lehettek rájuk.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59