Sárkányhajó-vb: a poznani érmeseket ünnepelték a Maty-éren

MTI MTIMTI MTI
2010.08.28. 17:01
Címkék
A sárkányhajó-világbajnokság keretében köszöntötték szombaton a Szeged melletti Maty-éri pályán a múlt heti, poznani síkvízi kajak-kenu vb-n érmet szerző magyar versenyzőket.

A hazai szövetség egyik kiemelt támogatója, az ünnepséget szervező T-Mobile tájékoztatása szerint hatalmas ünneplésben részesültek a lengyelországi dobogósok, közülük is a legnagyobb tapsot a város egyik kedvence, Janics Natasa, valamint csapattársa, Kovács Katalin kapta. Előbbi a magyar válogatott legsikeresebb versenyzője lett Poznanban három arany- és két ezüstérmével, utóbbi pedig múlt vasárnap óta – 29 sikerrel – vb-rekorder az elsőségek tekintetében.

A poznani éremgyűjtők sárkányhajóban közelítették meg a most zajló világbajnokság ünnepélyes eredményhirdetéseinek színhelyét, és ott sorakoztak fel, ahol a szegedi világversenyek legsikeresebb szereplőit szokták köszönteni.

A köszöntő szavak után a telekommunikációs cég nevében Tóth A. Péter szponzorációs vezető olyan Apple MacBook hordozható számítógépekkel ajándékozta meg Janics Natasát, Kovács Katalin, Csipes Tamarát, Kozák Danutát, Szabó Gabriellát, Vajda Attilát, Vereckei Ákost, Mike Róbertet, Tóth Mártont, Folláth Vivient, Hegyi Zomillát és Paksy Tímeát, mint amilyenekkel a múlt héten az úszó Eb dobogósait örvendeztették meg. A szintén éremszerző Benedek Dalma, Vad Ninetta és Kammerer Zoltán külföldi tartózkodása miatt nem lehetett ott a szombati ünnepségen, ők hazaérkezésük után veszik át ajándékukat.

A magyar válogatott 6 arany-, 5 ezüst- és 1 bronzéremmel zárta a poznani kajak-kenu vb-t.

Legfrissebb hírek

Norris pole-ba repítette a McLarent; Lawson a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
4 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
23 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
26 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
48 perce

La Liga: Valencia–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
51 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
52 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
56 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája