Kajak-kenu: Csayéknak a maratoni vb-n összejöhet a páros siker

2010.09.22. 13:38
Címkék
Újabb magyar sikerekkel zárulhat a 2010-es kajak-kenu szezon, hiszen ezen a hét végén rendezik meg a spanyolországi Banyolesben a maratoni világbajnokságot. Tavaly két arany- és két ezüstérem volt a mieink mérlege. Igaz, azóta visszavonult a szakág legeredményesebb versenyzője, Csabai Edvin. Idén az egyik legnagyobb reménységünk a rutinos Csay Renáta lehet, aki már hatszoros világbajnoknak mondhatja magát.

Csay számára szép emlékeket ad Spanyolország. 2003-ban Valladolidban szerezte meg élete eddigi egyetlen egyéni világbajnoki címét, ráadásul ezen a versenyen Szonda Kornéliával párban legyőzték a nagy rivális dán Mette Barford, Anne Lolk duót.

Az idén is Lolkék (2007 óta Henriette Engel Hansennel szerepel párban) jelenthették volna a legnagyobb kihívást a három éve egy hajóban evező Csay Renáta és Faldum Bereniké számára, ám a sorozatban három világbajnoki címet begyűjtő dánok ezúttal nem lesznek ott Banyolesben. Lolk ugyanis mostanság más vizeken hajózik – evezésben próbálja meg kivívni az indulási jogot a 2012-es londoni olimpiára.

„Sajnálom is, hogy ezúttal nem tudunk összecsapni a dánokkal, mert Berenikével nagyon jó a párosunk – mondja a két gyermekes anyuka, Csay Renáta. – Az év eleji ötezer méteres versenyek felgyorsítottak, és ez érezhetően jó hatással van a maratonira. Egyesben és párosban is lendületesebb vagyok, de nem szabad elbizakodottnak lenni, mert bár a dánok nem indulnak ezen a világbajnokságon, sok új kihívóval kell szembenéznünk. Egyesben például ott lesz a síkvízről is ismert dél-afrikai Bridgitte Hartley, a finn Anne Rikala vagy a német Frederike Leue, míg párosban a németek mellett érdemes lesz figyelni a svéd Sofia Paldanius, Karin Johansson duóra, valamint az olasz Cicali, Alberti kettősre."

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59