Kajak-kenu: két szakosztállyal vízi sport klub alakult Kecskeméten

MTI MTIMTI MTI
2011.04.07. 15:32
Címkék
Kajak-kenu és sárkányhajó szakosztállyal vízi sport klub alakult Kecskeméten. Storcz Botond, a kajakosok és kenusok felnőtt kapitánya a helyi sportcsarnokban csütörtökön megtartott bemutató sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy a száztízezer főt meghaladó lélekszámú városban új klub alakult, mert szavai szerint a „nagy számok törvénye alapján itt is előbukkanhat olyan tehetség, akiből később válogatott lesz”.

A háromszoros olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok, 2006-ban visszavonult kajakos hangsúlyozta: szisztematikus munkával fel lehet építeni egy vízi bázist.

Weisz Róbert, a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai igazgatója elmondta: a 90 tagszervezetet tömörítő szövetség a lehetőségeihez mérten támogatja majd új tagját. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy az 1980-as években az úttörő olimpia kajak-kenu versenyeit Kecskeméten rendezték.

Hoffmann Mónika, a Kecskeméti Vízisport Klub elnöke beszámolt arról, hogy a 2010 nyarán, a szabadidőközpont taván rendezett sárkányhajó fiesztán olyan nagy volt az érdeklődés, hogy azon felbuzdulva elkezdték a klub szervezését. Felhívásukra a bajaiak egy sárkányhajót adtak, a szövetség pedig két kajakot biztosít, de az összefogásnak köszönhetően több felajánlás is érkezett - fűzte hozzá.

Hoffmann Mónika kérdésre válaszolva elmondta: a jelentkező fiatalokkal szakképesítéssel rendelkező edzők foglalkoznak.

A klub ebben az évben két sárkányhajó versenyt rendez Kecskeméten.

Ludwigh Zoltán, a kecskeméti Hírős Nonprofit Kft. sportszakmai igazgatója a távirati irodának elmondta: a szabadidőközpont mesterséges taván hat pályát lehet kialakítani, melyeken 500 és 200 méteres ifjúsági versenyeket lehet rendezni.

Legfrissebb hírek

A második félidő elején egyenlített az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
4 perce

Az Esbjerg kezdte jobban az FTC elleni rangadót a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
8 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
11 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
36 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
59 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája