A Nemzeti Sport Beé Istvánnal együtt édesapját, idősebb Beé Istvánt látogatta meg, aki a korábbi évek világversenyeihez hasonlóan Szegedről sem hiányozhat. Még szerencse, hogy elénk jön, máskülönben a kacskaringós hegyi úton aligha találunk oda.

Pedig kár lenne kihagyni, mert Budakalászon, a hegytetőn valóságos kajak-kenu birodalomba csöppenünk. A házban minden erről a sportról tanúskodik, ereklyék, fényképek, újságkivágások mindenütt. Idősebb Beé István lakik itt, az ötszörös világbajnok kajakozó édesapja. Egy ideje ő maga sem hiányozhat egyetlen kajak-kenu világversenyről sem.

„Nézze, ezeket a cikkeket az 1998-as szegedi világbajnokságról írták" – mutatja büszkén idősebb Beé István a korabeli Nemzeti Sportot.

Persze, hogy büszke rá, hiszen fia abban az évben szerezte élete első világbajnoki címét a négyes tagjaként kétszázon.

„Talán ezért is ez a kedvenc szegedi világversenyem az utóbbi háromból" – mondja Beé István, aki a maga 39 évével a magyar csapat legidősebb versenyzője, és azon kevesek egyike, akik mindhárom szegedi világversenyen, azaz az 1998-as és a 2006-os vb-n, valamint a 2002-es Európa-bajnokságon is részt vettek.

Édesapja is 1998-tól járja a nagy kajak-kenu viadalokat, tíz-tizenöt tagú baráti társaságával, a Beé-középpel, ha nem jön közbe semmi, ott szorítanak a magyar csapatnak a lelátón.

„A versenyek során nem találkozunk, hiszen minket elzárnak a külvilágtól, csak a versenyzésre összpontosítunk – mondja Beé István. – Evezés közben nem nagyon hallom a szurkolást, de arról azért gondoskodnak, hogy ki lehessen őket szúrni a tömegben."

Igen, ehhez megvannak a megfelelő eszközeik, dobok, piros-fehér-zöld cilinderek és feliratos pólók hirdetik, kik is üvöltenek teli torokból a mieinkért. Egy-két szurkolói kelléket a kedvünkért „üzembe is helyez" idősebb Beé István, csak hogy lássuk, miként működnek, majd rögtönzött idegenvezetést tart a fényképek között.

„Látják, azon a képen még a lelátóval szembeni földnyelven is voltak szurkolók" – mutatja lelkesen.

Bizony, nagyot változott azóta a világ, s nemcsak azért, mert több lett az ülőhely a szegedi pálya mentén, hanem a szabályok tekintetében is. Mostanra például olimpiai szám lett a kétszáz méter, Beé István specialitása.

„Örülök neki, csak sajnos kicsit későn jött a változás. Ha valamivel hamarabb felveszik a távot az olimpiai számok közé, annak többen is örültek volna – mondja a Szegeden Sík Mártonnal kétszáz párosban induló Beé István a szintén kétszázas specialista Fehérvári Vincére és Hegedűs Róbertre utalva. – Sok múlik azon, hogy sikerül-e kvótát szerezni, de ha minden úgy alakul, ahogy szeretnénk, szívesen indulnék Londonban. Jövőre már negyvenéves leszek, de amíg bírom, csinálom, később aztán elképzelhető, hogy edzőként folytatom, és az is lehet, hogy a kétszázas versenyzőkre specializálódom."

Amikor arról kérdezzük Beé Istvánt, mégis mi kell ahhoz, hogy valaki ennyi éven át magas szinten űzze a sportágat, az ötszörös világbajnok a jó genetika mellett a kitartást és a szorgalmat említi, majd hozzáteszi: „Én sosem voltam olyan tehetséges, mint mondjuk Storcz Botond vagy Kammerer Zoltán, nekem a rengeteg munka és a kitartás hozta meg a sikert. És van még egy titka: nagyon kell szeretni!"