Kajak-kenu: Tótka és Dudás már az elitet szorongatta

Vágólapra másolva!
2013.05.15. 15:54
Férfi K–1 200 méteren két tehetséges fiatalunk lépdel, menetel előre. Bár az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándor és a londoni olimpián hatodik helyen záró Dudás Miklós nem nyert érmet a hétvégi szegedi világkupa legszínvonalasabb számában (Tótka negyedik, Dudás ötödik lett), bebizonyították, hogy erősödnek, érnek, hamarosan megérkezhetnek az elitbe.

„Olyan sztárokkal együtt szerepelhettünk a döntőben, mint az olimpiai bajnok Ed McKeever vagy a szegedi világbajnok Piotr Siemionowski, de egyáltalán nem voltam megilletődve. Érzem, hogy fejlődök, az olyan eredmények, mint amilyet most elértem a világkupán, nagyon ösztönöznek” – mondta Tótka Sándor, akit a sportág egyik legnagyobb ígéreteként tartanak számon.Tótka Sándor, akit a sportág egyik legnagyobb ígéreteként tartanak számon.

A Szegeden ötödik helyezett Dudás Miklósnak már az olimpiai hatodik hely megadta az áttörést, nem titkolja, a 2016-os riói olimpián aranyérmet szeretne ünnepelni.

„Ha végignézem a világkupa döntőit, talán a legerősebb mezőny férfi kétszáz egyesben jött össze. Ezért is tartom nagyon értékesek ezeket a helyezéseket. Riválisok vagyunk Sanyival, ugyanakkor inspiráljuk is egymást, megmondom őszintén, kíváncsi lennék rá, mit tudnánk kihozni a másikból, ha együtt készülnénk” – mondta Dudás Miklós.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik