Kajak-kenu: Európa-bajnokság jöhet Szegedre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.23. 13:49
Sportdiplomáciai szempontból fontos hétvégét bonyolított a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Budapest volt ugyanis a házigazdája az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) elnökségi ülésének, amelyen a magyarok a 2018-as Európa-bajnokság rendezésének lehetőségeiről is egyeztettek az európai testület vezetőivel.

Hogy Magyarország mennyire fontos tényezője a világ kajak-kenus sportjának, arról tanúskodik, hogy az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) a magyar szövetség invitálására Budapesten tartotta meg vezetői ülését. Az ECA elnöksége tárgyalt a soron következő nemzetközi versenyekről, és természetesen már szóba került a 2016-os riói olimpia utáni időszak is. Amely a Magyar Kajak-Kenu Szövetség számára is fontos terminus, nem titkolt szándék ugyanis, hogy Szeged ismét megpályázza egy világverseny rendezését.

„Szeretnénk a 2018-as esztendőben házigazdái lenni egy kontinensviadalnak, ám mivel meglehetősen zsúfolt idénynek ígérkezik az az év, még nem döntöttünk arról, hogy a felnőtt Európa-bajnokság vagy az utánpótlás kontinensviadal rendezésére nyújtsuk be pályázati anyagunkat. Ennek részleteiről, lehetőségeiről tárgyalt, úgymond ötletelt az európai, illetve a hazai vezetés ezen a hétvégén" – árulta el Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára, a május 23–25. között megrendezendő szegedi világkupa, illetve a július 17-én kezdődő szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokság szervezőbizottságának elnöke.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59