Kajak-kenu: Váczai egyesben és párosban is Eb-aranyérmes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.15. 20:05
Százszázalékosan zárták felnőtt női kajakozóink a pöstyéni maratoni Európa-bajnokságot: Csay Renáta egyéni diadalát követően a Csernák Edina, Váczai Enikő páros is begyűjtötte az aranyérmet. Váczai az U23-as korosztály egyéni versenyében is első helyen zárt, így ő lett a legeredményesebb versenyző ezen a kontinensviadalon.

Stefania Cicali neve jól cseng a női maratoni mezőnyben. Annyira azért nem, hogy női párosunk, Csernák Edina és Váczai Enikő túlzottan tisztelje az egyéniben világbajnoki ezüst- és bronzéremmel is büszkélkedő kajakost. A magyar lányok ugyanis a pöstyéni Európa-bajnokságon alaposan megtréfálták a 2012-ben világbajnoki ezüstérmet szerző Stefania Cicali és Anna Alberti párosát. Hogyan tették ezt?

Csernák Edina (jobbról a harmadik) és Váczai Enikő párosa
legyőzhetetlen volt a riválisok számára
Csernák Edina (jobbról a harmadik) és Váczai Enikő párosa legyőzhetetlen volt a riválisok számára

A mieink az utolsó körig együtt haladtak az olaszokkal, ott azonban robbantottak, fokozatosan növelték előnyüket, és magabiztosan győztek.

„Hibátlan versenyt produkáltak a lányok – összegezte a versenyt Weisz Róbert, a szakág vezetőedzője. – Enikőék rutinosan együtt mentek az olaszokkal, a futószakaszokat is ügyesen oldották meg, nagyon összeszokott egység képét mutatták, pedig csak most, a májusi válogatóversenyre ültek össze. Az Európa-bajnokság legeredményesebb magyarja Váczai Enikő lett, aki az U23-as egyéni diadala után vehetett át ismét aranyérmet.”

A másik magyar páros, Braun Boróka és Mátyás Mercédesz nem tudta befejezni a viadalt, mivel utóbbi háta olyannyira begörcsölt, hogy nem tudott lapátolni.

Férfi kajakban is sokáig úgy tűnt, érmet ünnepelhetnek majd a magyarok, hiszen Boros Adrián és Petrovics Máté párosa végig együtt haladt a két spanyol hajóból, valamint a britekből álló élbollyal.

„A négy hajó végig együtt volt, váltva vezettek, a futószakaszokon sem szakadtak szét, ám sajnos az utolsó körre olyan pozícióba kerültek Adriánék, hogy abból már nem tudtak az éremért küzdeni” – mondta Weisz Róbert, aki kiemelte: az első felnőttversenyén szereplő Máthé Krisztián és Nyári Bendegúz kilencedik helye is minden elismerést megérdemel.

A férfi kenusoknál már a táv elején kialakultak az erőviszonyok: Schmidt Richárd és Nagy Gergely Balázs végig tartotta a negyedik pozíciót, és nem adta fel a küzdelmet Schmidt Dániel és Pozsár Imre kettőse sem, amely a hetedik helyen végzett.

Legfrissebb hírek

„Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam” – visszavonul a kenuklasszis Kövér Márton

Kajak-kenu
2025.09.12. 10:36

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13
Ezek is érdekelhetik