Kajak-kenu vk: Fazekas-Zur aranyérmes 1000 méteren

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.17. 12:23
Remekül sikerült a visszatérés a tavalyi szezont szülés miatt kihagyó Fazekas-Zur Krisztinának, ugyanis megnyerte a kajak egyesek vasárnapi 1000 méteres döntőjét a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világkupaversenyen.

A viadal honlapja szerint a négyesben olimpiai bajnok magyar versenyző fölényes győzelmet aratott, még a második helyezettnél is több mint két másodperccel volt gyorsabb. Fazekas-Zur szombaton, 500 méteren harmadik lett. Később a spanyol kvartett mögött célba érve ezüstérmet szerzett a Balaska Márk, Molnár Péter, Tótka Sándor, Dudás Miklós kajaknégyes 200 méteren.

A többi vasárnapi fináléban nem termett babér a magyaroknak: Vajda Attila és a Petkó András, Forgó Christopher duó egyformán hatodikként zárt C–1 500, illetve C–2 1000 méteren, Dudás Miklós hetedik lett K–1 200-on, a Horváth Alexandra, Malcsiner Eszter, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes kajakos kvartett pedig a nyolcadik helyen futott be 500-on.

Szombaton két aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek a magyarok: a kajakos Kárász Anna, Vad Ninetta duó 500 méteren, az ugyancsak kajakos Tótka Sándor, Molnár Péter kettős pedig 200-on lett első, míg Kárász K–1 500-on másodikként zárt Fazekas-Zur előtt.

A 2013-as Európa-bajnokság helyszínén, Montemor-o-Velhóban az idei vk-sorozat első versenyét rendezték, a magyar színeket 18 fős csapat képviselte. A viadalon 28 ország mintegy 400 kajakosa és kenusa vett részt.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik