Kajak-kenu: „Legalább egy hét, mire kiderül a lebukott sportoló neve”

MTI MTIMTI MTI
2016.07.06. 09:38
Egyelőre nem beszélünk doppingvétségről, a sportoló kérheti a B-próba elvégzését, s ha az igazolja az A-minta eredményét, akkor lehet nyilvánosságra hozni a vétkes sportoló nevét – mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az M1 aktuális csatornán szerda reggel, miután kedden kiderült, hogy kajak-kenuban egy versenyző mintája pozitív lett.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség közleményben tudatta, hogy a második olimpiai válogatón elvégzett tesztek közül az egyik pozitív eredményt hozott. Az MKKSZ jelezte, hogy azonnali hatállyal felvette a kapcsolatot a versenyzővel, aki nem járult hozzá nevének nyilvánosságra hozatalához. A szövetség a doppingeljárás hivatalos elindításáig további nyilatkozatot nem kíván tenni.

Tiszeker Ágnes a televíziós interjúban beszélt a Rio de Janeiró-i doppinglabor működési engedélyének felfüggesztéséről is. Ahogy fogalmazott: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), nagyon helyesen, folyamatosan ellenőriz, és ha megbízhatatlannak ítél egy labort, azt felfüggeszti.

„Ez történt most Rióban is. Ezzel együtt szerintem vissza fogja kapni a működési engedélyt, mert óriási költséggel járna, ha az olimpia alatt a mintákat Európába vagy Montrealba kellene szállítani elemzésre” – mondta a MACS vezetője.

Emlékeztetett: ugyan a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság alatt is Lausanne-ba vitték a mintákat, mert akkor is fel volt függesztve a riói labor működése, ebben az esetben ez szerinte nehezen lenne kivitelezhető, mert közel 7000 mintát kell 24, illetve 48 órán belül kiértékelni. Úgy gondolja, hogy Európából megerősítik a riói szakembergárdát, s így az ottani labor visszakapja az akkreditációját az augusztusi ötkarikás játékok kezdetéig.A Magyar Kajak-Kenu Szövetség közleményben tudatta, hogy a második olimpiai válogatón elvégzett tesztek közül az egyik pozitív eredményt hozott. Az MKKSZ jelezte, hogy azonnali hatállyal felvette a kapcsolatot a versenyzővel, aki nem járult hozzá nevének nyilvánosságra hozatalához. A szövetség a doppingeljárás hivatalos elindításáig további nyilatkozatot nem kíván tenni.

Tiszeker Ágnes a televíziós interjúban beszélt a Rio de Janeiró-i doppinglabor működési engedélyének felfüggesztéséről is. Ahogy fogalmazott: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), nagyon helyesen, folyamatosan ellenőriz, és ha megbízhatatlannak ítél egy labort, azt felfüggeszti.

„Ez történt most Rióban is. Ezzel együtt szerintem vissza fogja kapni a működési engedélyt, mert óriási költséggel járna, ha az olimpia alatt a mintákat Európába vagy Montrealba kellene szállítani elemzésre” – mondta a MACS vezetője.

Emlékeztetett: ugyan a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság alatt is Lausanne-ba vitték a mintákat, mert akkor is fel volt függesztve a riói labor működése, ebben az esetben ez szerinte nehezen lenne kivitelezhető, mert közel 7000 mintát kell 24, illetve 48 órán belül kiértékelni. Úgy gondolja, hogy Európából megerősítik a riói szakembergárdát, s így az ottani labor visszakapja az akkreditációját az augusztusi ötkarikás játékok kezdetéig.

 

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01