Kajak-kenu: a jövőben más utakon jár világbajnok párosunk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.17. 14:38
null
Tótka Sándor (jobbra) és Molnár Péter megnyerte a 2015-ös vb-t, majd Rióban a negyedik helyen végeztek (Fotó: mkksz.hu)
A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) döntése értelmében kikerült az olimpiai programból a férfi K–2 200 méter. A szám világbajnokai, Tótka Sándor és Molnár Péter, valamint edzőjük, Hüvös Viktor válaszút elé kerültek: hogyan készüljenek, mire fókuszáljanak az elkövetkező négy esztendőben? A döntés – amelyet több szempont is befolyásolt – megszületett: Molnár Péter marad a sprinttávon, Tótka Sándor viszont elkezdi felépíteni magát az 1000 méterre, ahol három versenyszámban is van indulási lehetőség az ötkarikás játékokon.

 

„Kezdjük a tényekkel: Moli harmincesztendős múlt idén, Sanyi jövőre lesz huszonhárom. Egészen más jövőkép és más lehetőség van előttük, s ezt az életkoruk is befolyásolja – mondta Hüvös Viktor edző az mkksz.hu-nak. – Bár nem érintett jól minket a döntés, azért hamar rájöttünk, nincs nagy probléma. Sanyi lelkesen áll a változások elé, és bár egyelőre még csak ötszáz méterre készítem őt, szeretném, ha két év múlva tökéletesen készen állna az ezer méteres távra.”

Hüvös Viktor edző helyzete csak részben változott meg, hiszen korábban is volt kétszázas és ezres része a Kicsi Teamnek. A rövidebb távon Molnár Péter mellett Birkás Balázs és a csoporthoz idén csatlakozó ifjúsági világbajnok, Kuli István útját egyengeti majd, míg 1000 méteren továbbra is az olimpiai bajnok Dombi Rudolf, Nádas Bence és Bán Kristóf jelenti a magot, Tótka Sándor mellett hozzájuk csatlakozott a fiatal Szendi Márk is.

„Nyilván ezzel a döntéssel nekem is át kell helyeznem a súlypontokat, de ahogy a versenyzők, én sem görcsölök. Sanyival is megbeszéltük, hogy lépésről lépésre haladunk majd, mert a nemzetközi versenyek eredményei azt mutatják: szinte lehetetlen egy teljes olimpiai cikluson át magas színvonalat nyújtani. Új építkezésbe fogtunk, teamként szeretnénk dolgozni, amelybe beletartozna dietetikus, táplálékkiegészítőkkel foglalkozó szakember, gyógytornász, funkcionális edző és sportorvos is, mert szükség van a sokrétű csapatmunkára” – folytatta a tréner, aki az idei tapasztalatok alapján továbbra sem tett le egy erős csapathajó összehozásáról.

„Bár még csak most körvonalazódik, hogy a férfiaknál milyen szisztéma szerint lesz a jövőben a négyesek összeállítása, egy biztos: magas színvonalú egyéni teljesítmény nélkül nem lehet jó csapathajót alkotni. Az idén Kopasz Bálinton és Dombvári Bencén kívül senki sem tudott olyan egyéni teljesítményt mutatni, amellyel négyesként fel lehetett volna venni a versenyt a nemzetközi porondon. Ezen kell majd változtatni a jövőben és mi ezen leszünk” – tette hozzá Hüvös Viktor.

Legfrissebb hírek

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
12 órája

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Népsport
2026.06.17. 14:23
Ezek is érdekelhetik