Kajak-kenu: négy évre eltiltották a Rióról lemaradó győri kajakost

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2018.04.25. 21:42
null
Horváth Bence négyéves eltiltást kapott (Fotó: Földi Imre)
A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) hivatalos honlapján közölte: a tavaly júniusi doppingvizsgálaton pozitív mintát produkáló Horváth Bence négyéves eltiltást kapott.

 

A győri színekben versenyző Horváth Bencét – akit az MKKSZ elnöksége atipikus mintája miatt már korábban a riói olimpiára készülő csapatból is visszahívott – a doppingbizottság négyéves eltiltással sújtotta. A versenyző a tárgyalás során nem ismerte el a tiltott szer használatát, azonban magyarázattal sem tudott szolgálni arra vonatkozóan, hogy a szer hogyan került a szervezetébe.

Szervezetében eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) visszamenőleges hatállyal, a tesztelés napjától számítva tiltotta el négy évre.

A nemzetközi szövetség (ICF) honlapjának beszámolója emlékeztet rá, hogy Horváth Bence tavaly a racicei világbajnokságon, majd a plovdivi Európa-bajnokságon is ezüstérmes lett egyesben, 200 méteren, és mindkét eredményétől megfosztották.

Legfrissebb hírek

Los Angelesig Tóth Dávid marad a kajakosok szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
2026.09.23. 16:41

Gyász: 42 éves korában elhunyt a magyar világ- és Európa-bajnok kajakos

Kajak-kenu
2026.08.27. 08:46

Schmidt Gábor: Van erő a sportágunkban

Kajak-kenu
2026.07.02. 14:23

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30

SOSZ: Brüll Alfréd Életműdíjat vehetett át Baráth Etele

Kajak-kenu
2026.05.29. 13:30

Horváth Bence: Minél tovább tartjuk a döntetlent, annál frusztráltabbak lehetnek a finnek

Jégkorong
2026.05.15. 15:35

Kajak-kenu: csütörtökön Brandenburgban kezdődik az újabb világkupa

Kajak-kenu
2026.05.13. 10:30

Nem tartott bizalmi szavazást a Magyar Kajak-kenu Szövetség közgyűlése Schmidt Gábor elnökkel szemben

Kajak-kenu
2026.04.30. 13:50