Kajak-kenu: fagyi és bacon – ez a Takács, Balla kenu páros sikerének titka?

PIRCS ANIKÓ, PUSZTAI VIOLA, TUMBÁSZ HÉDI (fotó)PIRCS ANIKÓ, PUSZTAI VIOLA, TUMBÁSZ HÉDI (fotó)
Vágólapra másolva!
2019.10.31. 11:46
Sokszor az ellenfelek is rácsodálkoznak arra, hogy a döntő előtti nap estjén Devecseriné Takács Kincső fagyit eszik vacsorára, míg Balla Virág a futam napján bacont reggelizik. Ez már a védjegyük – mondják a lányok, akik igazán jó párost alkotnak, legyen szó kenuról vagy tandem kerékpárról. Előbbit már többször bizonyították a vízen, utóbbit pedig a Sportkrém fotózásán. 



Egy finom latte macchiato, illetve egy forró tea, valamint Murphy kutyus társaságában felidézték, miért váltottak a kajakról a kenura, s amikor először összetérdeltek, érezték-e, hogy ez egy sokra hivatott páros.


Egy finom latte macchiato, illetve egy forró tea, valamint Murphy kutyus társaságában felidézték, miért váltottak a kajakról a kenura, s amikor először összetérdeltek, érezték-e, hogy ez egy sokra hivatott páros.

A tokiói olimpiára készülő kenu páros azt is elárulta a Sportkrém stábjának, hogy mi az, amit leginkább kedvelnek a másikban.

„Nagyon szeretem Kincsőben azt, hogy tudatos, célorientált, az edzéseket is maximálisan végrehajtja, s ezzel engem is arra sarkall, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból” – mondta Virág, míg Kincső válasza a következő volt.

„Én azt szeretem Virágban a legjobban, hogy elvisel engem. Én nem is értem, hogyan…”

Videónkból az is kiderül, mi az, ami leginkább idegesíti őket a másikban. S ha még többet szeretne megtudni az Európa-bajnok kettősről, keresse a mai Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik