Kajak-kenu: Vereckei Ákos a szerb válogatott új főedzője

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.10.17. 15:40
null
Vereckei Ákos (jobbról a második) a szerb válogatott új főedzője (Fotó: kajaksrbija.rs)
A szerbiai kajak-kenu válogatott csütörtökön mutatta be az új szövetségi kapitányt és a munkáját segítő szakmai stábot. A szövetség végrehajtó bizottságának döntése alapján az elkövetkező négy évben Pavle Jovanov lesz a szövetségi kapitány, s a szakmai stábban még ketten kaptak helyet: a női részlegért felelős Miroszlav Rodics mellett Vereckei Ákosra is komoly feladatot bíztak a szerbek, ugyanis ő lett a főedző.

 

„Figyelembe véve, hogy Magyarország az egyik legsikeresebb nemzet a mi sportunkban, s hogy a magyar szakembereket mindenhol megbecsülik, úgy döntöttünk, hogy alkalmazzuk Ákost. Az ő érkezésével az eddigi rendszert is megváltoztattuk, erről majd Pavle Jovanov gondoskodik, s mindkettőjük munkáját Miroszlav Rodics segíti. A jövő évi terveinket senki előtt sem titkoljuk. Tokióban szeretnénk megismételni a riói sikert, s bízunk abban, hogy a 2020-as olimpiai játékokon legkevesebb egy éremmel többet gyűjtünk, mint Rióban” – mondta Mirko Nisovics, a szövetség elnöke.

A kétszeres olimpiai, hatszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok Vereckei Ákos hangsúlyozta, hogy készen áll a kihívásokra.

„Tizenöt éves edzői múlt áll mögöttem, s igyekszem majd a tapasztalatomat és a tudomásomat kihasználni ezen a poszton. Tisztában vagyok a szerb versenyzők minőségével, s bízom benne, hogy egy közös munkával sikerül majd megvalósítanunk a kitűzött célokat” – nyilatkozta Vereckei, aki köszönetet mondott a szövetség elnökének a bizalomért, amiért őt nevezték ki erre a felelősségteljes pozícióra.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik