Kajak-kenu: Balla Virág koronavírusos, nem indul a világkupán

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2020.09.23. 09:26
null
Balla Virág lemarad a szegedi vk-ról (Fotó: Dömötör Csaba)
Nem versenyezhet a pénteken kezdődő szegedi világkupaversenyen Balla Virág. A Graboplast Győr világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kenusának pozitív lett a koronavírustesztje – tudta meg a Nemzeti Sport.

„Hétfőn tesztelték le a csapatot és szerdán kora reggel érkezett meg az eredmény, sajnos pozitív lett. Többször is el kellett olvasnom az erről tájékoztató e-mailt, hogy elhiggyem – reagált a hírre elsőként lapunknak Balla Virág, aki hozzátette: az eredmény azért benne volt a pakliban, mert két hete megfázásos tünetekkel bajlódik. – A Covidra jellemző speciális tüneteim nincsenek, miként hőemelkedésem sincs.”

A 26 éves versenyző öt számban, C–1 200 m, 500 és 5000, valamint C–2 200 és 500 méteren is rajthoz állt volna a Maty-éren.

„Mindenki azt kérdezi, mit fogok most csinálni? Először is próbálom megszervezni a karanténos életemet, és elég sok tervezett programot kell lemondanom, amely a következő két hétben rám várt volna, a hétvégén pedig a tévében és interneten nézem majd a világkupát. Nagyon sajnálom, hogy így alakult.”

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik