Kajak-kenu: Hajdu Botond lett a para szakág kapitánya

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.11. 17:54
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége 2024 végéig Hajdu Botondot nevezte ki a para szakág szövetségi kapitányának – írja a Magyar Távirati Iroda.

Az MKKSZ honlapján emlékeztetnek, hogy miután Weisz Róbert – alelnöki feladatai miatt – távozott a posztról, szeptember végén írtak ki pályázatot, amelyre három jelentkezés érkezett. Az elnökség Hajdu Botond, Gombos Dániel és Tóth Dávid közül az Óbudai Ganz 34 éves szakosztályvezető-edzőjének szavazott bizalmat.Weisz Róbert – alelnöki feladatai miatt – távozott a posztról, szeptember végén írtak ki pályázatot, amelyre három jelentkezés érkezett. Az elnökség Hajdu Botond, Gombos Dániel és Tóth Dávid közül az Óbudai Ganz 34 éves szakosztályvezető-edzőjének szavazott bizalmat.

A szakember pályázatában a legnagyobb hangsúlyt a válogatott eredményességének fenntartására, a csapat fiatalítására, és azoknak a versenyszámoknak a feltöltésére helyezte, amelyekben még nem állt rajthoz magyar induló a világversenyeken. Anyagában több más ötlet, újítás is szerepelt, és a szakember – akinek a mandátuma a párizsi paralimpia után jár le – még az eddiginél is szorosabb integrációt képzel el a sportágban az épek és a sérültek között.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik