Kenulapát és könyv – Malonyai Péter jegyzete

2023.02.08. 23:54

Nem kertelt, nem mismásolt Vaskuti István megtudva, hogy őt szólították maguk közé a Nemzet Sportolói, őt jelölik majd, hogy tagja legyen az illusztris elitklubnak. Számított rá, de az élet ajándékának tartja a szintén világklasszis társak elismerését.

Vaskuti Istvánt jelölték a Nemzet Sportolói 12. tagnak
Vaskuti István: A Nemzet Sportolójának lenni felelősséggel is jár

Felért a csúcsra. Nem először persze, hiszen aki olimpia bajnok, tízszer megelőzte a világot, s – lévén szó kajak-kenuról, ez is nagy dolog – tizennyolcszor lett bajnok itthon, az tudja, milyen érzés felülről nézni a világot.

A jelöléshez persze kellett, hogy ne csupán versenyzőként tegye le a névjegyét, ám a kívülálló, a drukker gyarló, jobban emlékszik rá a vízen, mint a parton, az irodákban.

Joggal voltak nagy reményei a szerdai szavazás előtt Vaskuti Istvánnak, ám ez nem nagyképűség. Önbizalom, de főleg – milyen ritka ez hasonló helyzetekben – őszinteség. Nem nagyképűség, mert például olimpiai bajnok társáról, Foltán Lászlóról moszkvai győzelmük után határozottan állította, hogy ő volt a főszereplő. Az volt a szándékuk, hogy mindenben megelőzik a többieket, a rajtnál, a csapásszámban, a hajrában. Így is történt. Mert Foltán „mindent a megfelelő pillanatban csinált. Ő versenyzett, én »csak« pontosan követtem. Nem akarom azt mondani, hogy én nem számítottam, de ez az ő versenye volt!”

Közös, összehangolt munka volt az övék. Sikerük értékét csak növeli, hogy – mint mondta Vaskuti – a télen „zokogott” alattuk a hajó. Aztán az olimpiáig csak összerakták a mozgást, megesett, hogy szinte „balettoztak”, ahogy lassan egymáshoz illesztették a mozdulatokat.

Nem hiszem, hogy Vaskuti Istvánt zavarná, hogy szót ejtek társáról is, elvégre legnagyobb sikerében – mint idéztem – főszerepe van „Zebunak”. Mert ez volt Foltán beceneve, s ha már itt tartunk, az övé pedig „Göbös”. Hogy miért? Mert amikor tízévesen megjelent az Építők vízitelepén, vékony, nem túl magas gyerek volt, nagy kézzel, nagy lábbal, vastag könyök- és térdízületekkel. Ebből jött a becenév. Először kajakba ültették, de ő az első pillanattól kezdve kenuzni akart. Így indult és jutott el a mostani elismerésig. Tudatos, gondolkodó emberként, ilyen volt már versenyzőként is. Vallotta például, hogy a kenuban nem „húzni kell”, hanem „odavinni” a hajót.

Nekem pedig eszembe jut a sportágról mindent tudó egykori kollégám, Naményi József, akiben haláláig ott volt a kép Vaskutiról, aki leszáll a villamosról, egyik kezében kenulapát, a másikban könyv.

Ez ő. Ez is ő.

Mert az erő kevés a diadalokhoz – azóta is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
4 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
2026.08.12. 23:14

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12

Törökország meghódítása – Smahulya Ádám jegyzete

Minden más foci
2026.08.05. 23:03

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Miki, Priska... Vitu? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 23:07