Gazsó Alida Dóra: Nem szeretném úgy abbahagyni, hogy nincs egy olimpiai aranyam

2024.10.17. 09:54
Gazsó Alida nem mondott le az olimpiai aranyról (Fotó: Dömötör Csaba)
Az olimpiai aranyérem a fő célja a kajakos Gazsó Alida Dórának, aki a nyári, párizsi játékokon egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett csapathajók tagjaként.

A Budapesti Honvéd versenyzője Csipes Tamara párjaként K–2 500 méteren második lett, míg négyesben Pupp Noémivel és Fojt Sárával kiegészülve a dobogó legalsó fokára állhattak fel.

A magyar szövetség Csónakház Kajak-Kenu Podcastjében a 24 éves Gazsó elárulta: nem is emlékszik arra, hogy mikor tudott annyit pihenni a pályafutása során, mint amennyit most, de már elkezdte az edzéseket. Mint mondta, jelenleg nehéz motivációt találnia, de nem aggódik amiatt, hogy ez hosszú távon ne fordulna át.

„Van egy célom, hogy egyesben még jobb legyek és minél jobb eredményt tudjak elérni a világbajnokságokon, és én tudjam megszerezni a kvótát. Remélem, ez össze fog jönni, hiszen most az egyesre fogok nagyon fókuszálni – emelte ki. – Nem szeretném úgy abbahagyni, hogy nincs egy olimpiai aranyam.”

A világ- és Európa-bajnok magyar kajakozó visszatekintve a párizsi játékokra, amelyen újoncként egyesben, párosban és négyesben is indult, elégedetten értékelt. „Egy éremmel szerettem volna hazajönni. Ezt felülmúltam, hiszen kettővel sikerült. Nincs hiányérzetem. Nagyon jó érzés, hogy ilyen jól sikerült. Mindennek így kellett történnie. Nem volt fontossági sorrend a számokat illetően, csak reálisan láttam, hogy miben vagyok esélyes. A párosban láttam a legnagyobbat, hogy érmet szerzünk, így arra tudtam a legjobban fókuszálni” – mondta, hozzátéve, hogy a négyes csoportjuk már két éve együtt készül, így annyira összecsiszolódtak, hogy nemcsak saját magukért, hanem kimondottan egymásért is harcoltak.

„Jobban örültem a Noncsiéknak, hogy harmadikok, mint a saját ezüstömnek” – utalt a páros végeredményére. A Csipes, Gazsó duó második, a Pupp, Fojt kettős – emlékezetes holtversenyben – harmadik lett K–2 500 méteren.

 

Legfrissebb hírek

Hét korosztályos magyar érem a maratoni kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.26. 19:32

Kajak-kenu: Csorba bizonyította, nem véletlen volt a tavalyi remeklés

Utánpótlássport
2026.06.26. 17:24

Kajak-kenu: a szövetségi kapitányok kijelölték a kanadai vk-ra utazó magyar csapatot

Kajak-kenu
2026.06.25. 16:22

Negyvenhat magyar szerepel a maratoni kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.24. 17:36

Kajak-kenu: júliusban jön az utánpótlás vb-je és Eb-je

Utánpótlássport
2026.06.20. 15:53

A NOB az üzbégek két évvel ezelőtti olimpiai debütálására emlékszik

Foci vb 2026
2026.06.17. 14:57

Válogatottunk két arany-, három ezüst- és négy bronzérmet gyűjtött a kajak-kenu Eb záró napján

Kajak-kenu
2026.06.14. 17:13

Kajak-kenu Eb: két ezüst és egy bronz az olimpiai páros számokban

Kajak-kenu
2026.06.14. 13:10
Ezek is érdekelhetik